Az OWL observereinek lenne mit tanulniuk a koreai Contenderses kollágáiktól

Az ázsiai ország T2 versenysorozatának produkciós részlege ugyanis minőségben messze felülmúlja a több mint 240 millió dollárt érő ligáét. 

Az Overwatch e-sport egyik legnagyobb problémája az, hogy a játék gyorsasága miatt a történések nagyon nehezen követhetőek a gyakorlatlan nézők számára és a versenyek emiatt nehezen vonzanak be új közönséget. Egy profi CS:GO meccs a világ két legjobb csapata közt például sokkal lassabb és kevésbé intenzívebb nézői szempontból, mint mondjuk egy Gold elo-n lévő összecsapás az Overwatch-ban és egy frissen a közvetítésre odatévedő, aki még életében nem nézett hasonlót sem is nagyon hamar átláthatja azt, hogy éppen mi történik a pályán vagy hányan vannak életben. 

Az Overwatch-hoz őszintén szólva picit több gyakorlat kell és bizonyos csapatharcok még engem is megizzasztanak úgy, hogy több ezer órányi meccset néztem már végig és minden nap igyekszem néhány órát játszani. Természetesen a versenyek produkciós részlegei folyamatosan törekednek rá, hogy a közvetítések minél jobban átláthatóak legyenek az érdeklődők számára és ebben abszolút élen járt a koreai OGN által prezentált APEX versenysorozat. Sokan úgy hitték, hogy az ázsiaiakat le fogja körözni az Overwatch League, azonban csalódnunk kellett, ugyanis a 3d okos kamera és a csapat skinek ellenére amerikaiak néha rendkívül rosszul közelítik meg a harcokat, lemaradnak fontos történésekről és bizonyos helyzetekben a kamerát nem azon a játékoson tartják, akin kellene és sokszor teljesen átláthatatlan, mi is történik valójában.

Valószínűleg ha láttatok már OWL meccset, akkor tudjátok, hogy miről beszélek, most viszont szeretnék egy kis pozitív példát a figyelmetekbe ajánlani a koreai Contenders versenysorozatból. Az alábbi videóban egy csapatharcot tekinthettek meg a RunAway és az MVPSpace között, ahol az observerek egy zseniális és sima kameramozgással váltottak át a Nano Boost-ot használó Ana-ról az épp ultizni készülő Genji-re. Sokatok számára ez tulajdonképpen csak apróságnak tűnhet, viszont az Overwatch meccsek nézésének élvezhetősége pontosan ezeken az apró részleteken múlik.

Összességében úgy gondolom, hogy Nate Nanzer-nek és az OWL stábjának példát kellene venniük a koreai srácoktól és hasonló trükköket kellene bevetniük, ha már hetente százezreket szórakoztatnak. 

Ti mit gondoltok egyébként, a liga importálhatná az observereket is Koreából? 

TETSZETT A CIKK? KÖVESS MINKET FACEBOOKON!

 

 

Kövess Minket!