Trónfosztás történt az eddigi legizgalmasabb HD2L LAN döntőn!

Trónfosztás történt az eddigi legizgalmasabb HD2L LAN döntőn!

Zónázó Void Ultimate, bakizó Terrorblade, fordulatos meccsek után pedig 2 csapat is revansot tudott venni a korábbi vereségekért a HD2L 4. szezonjának fináléján.

Teljesen megtelt az Infinity Esport bár, ahol először a Underrated lepte meg a Lemon Squadot és a közösséget, majd a KS gyűjtötte be a bajnoki címet a Deadly Five ellen.

A HD2L 4. szezonjának már az alapszakasza is bővelkedett az izgalmakban, hiszen az eddig egyeduralkodó Deadly Five-nak nem sikerült megnyernie az első divíziót, miután kikapott a KS Kommando-tól. A playoffot aztán könnyedén behúzták, így kialakult az álomdöntő a LAN-ra. A divízió 2 alapszakasz győztes Lemon Squad pedig a playoffban magabiztosan menetelő Underrated együttesétől szenvedett vereséget.

Első Divízió

KS Kommando

  • Zen
  • CsakY
  • Lowskill
  • Twizz
  • Khealim

Deadly Five

  • BALAZS
  • Brian
  • BLZS
  • Tigristen
  • Blohm

Az első meccsben egy Weaver, Sand King és Chen agresszív trilane-el próbálkozott a D5, mely az első 10 percben úgy tűnt, hogy működni fog. A Pugna segítségével folyamatosan sikerült pusholniuk és egyre másra pusztították el a tornyokat. Lowskill Tinkere miatt azonban a high groundot már nem tudták ilyen könnyen bevenni, csak többszöri nekifutásra sikerült a mid lanet teljesen lebontani. Közben twizz egy másik ösvényen igyekezett hasonlóan sok kárt okozni a Lifestealerével az ellenfél bázisában, majd a KS addig tartotta az állásait, míg az LS és a Tinker is megszerezte a szükséges itemeket. Nagyjából egy 10 ezres networth különbséget dolgoztak le és átvették a mérkőzés irányítását. Végül egy fenti pusht követően a D5 bedobta a törülközőt.

A második meccs draftjában inkább a team fightot helyezte előtérbe a halálos ötös, míg a KS újra elhozta a Dark Willowt, bár most supportként számoltak ezzel a hőssel. A végére egy Invoker, Void páros tűnt fel náluk, tehát az early game megint nem feltétlenül kedvezett nekik. Az első percekben a D5-nél már látszódott a para helyzet, mivel Balázsnak a Gyrocoptere egy kicsit lemaradt, illetve a safelanen Tigristen pókja is nehéz pillanatokat élt át Khealim Enchantressével szemben. Az első negyedóra után fej-fej mellett haladt a két csapat. A KS ettől függetlenül szemfüles killekkel igyekezett stabilizálni a játékát. Időt és helyet akartak nyerni, hogy a Void meg tudja szerezni a szükséges itemjeit. Ez sikerült, valamint az Enchantres is félelmetes fegyverré vált, a Hurricane Pike után ugyanis egy szemvillanás alatt szedte ki a D5 supportjait. Hiába volt a D5-nek jó kombókra lehetősége, a nagyobb harcokból általában a KS jött ki jobban. Bár sikerült a 17. percben a D5-nek a lenti oldalt bebontania, előrébb nem nagyon jutottak. A Nullifierek éjszakájának lehettünk szemtanúi, igyekeztek a egymás BKB-it ezekkel hatástalanítani, ráadásul a D5-nél a végső elkeseredettséget követően a Gyronál előkerült egy Divine Rapier is, de ez sem mentettem meg őket. A KS Kommando lett a 4. szezon bajnoka.


KS Kommando 2-0 Deadly Five

Második Divízió

HL|Underrated

  • Mr.Ego
  • Kev
  • T3KkZzYy
  • Reapy
  • LaszyG

HL|Lemon Squad

  • Myxy
  • SolaRRR
  • D4NC3R
  • Cicik
  • Vértánc

Az Underrated kikapott az alapszakaszban a Lemon Squadtól és félő volt, hogy a finálé sem okoz majd meglepetést, de le a kalappal az esélytelenebb HL-es csapat előtt, hiszen megmutatták mennyire is erősek valójában. Az első meccsben egy mides Legion Commandert játszottak a Queen of Painnel szemben, ami olyannyira bevált, hogy folyamatosan szállította a Duel győzelmeket. Egyértelműen Mr.Ego vezette a csapatát és szép kis előnyt is összeszedtek. Áttörni azonban nem tudták a Lemon védelmét, plusz egy idő után kezdett elfogyni az LC, de addigra már Kev Morphlingja is készen állt az összecsapásra. A 34. percben aztán kizavarták a Lemon-t Roshantol, majd Kev belefutott a PL, QoP párosába, akik majdnem le is gyűrték őt, de remek Ultimate és BKB használatot követően túlélte, majd visszafordult bosszút állni. Több hőst is megöltek és végül be tudták fejezni a mérkőzést az Underrated játékosai.

A következő meccsben egy elég tetszetős ötössel igyekezett felzárkózni a Lemon Squad, azonban a biztos Terrorblade mellé egy kockázatos Void is érkezett. A másik oldalon egy Shadow Fiend volt az egyetlen igazi damage dealer. Az elején igyekeztek is őt megfogni, de hiába ölték meg többször, ezzel csak lassítani tudták. Ráadásul Dancer sem érzett rá igazán a Voidra, több rossz Chronospheret is láthattunk. A late gameben az Underrated Roshanozását igyekeztek megakadályozni, de hiába rontottak rájuk, egyszerűen már kevésnek bizonyult a Lemon Squad ereje, az Aegis megszerzése után meg végiggyalogoltak rajtuk és a bázisukon.

HL|Underrated 2-0 HL|Lemon Squad

Egy remek hangulatú, izgalmas HD2L Lan döntőt láthattak a helyszínre kilátogatók és a Twitch előtt ülő nézők. A divízió egyben tehát trónfosztás történt, így a 4. szezon bajnoka a KS Kommando, míg a másodosztályt az Underrated nyerte még és jutottak fel a legjobbak közé. A torna MVP-je a KS carry játékosa Twizz lett, jutalmul egy Axe szobor ütötte a markát a tárgy és pénznyereményeken felül.

TETSZETT A CIKK? KÖVESS MINKET A FACEBOOKON IS!

Kövess Minket!