Richard Lewis kiszivárogtatta az Overwatch League szabálykönyvét

Richard Lewis kiszivárogtatta az Overwatch League szabálykönyvét

A 35 oldalas dokumentum igencsak furcsa, sőt néhol már abszolút megkérdőjelezhető előírásokat tartalmaz.

Méretéből és komplexitásából adódóan az Overwatch League-nek van egy nagyon szigorú szabálykönyve, amit sokáig csak hallomásból, illetve onnan ismertünk, ha a versenysorozat arra hivatkozva szabott ki büntetéseket a játékosokra, edzőkre, vagy csapatokra. Februárban ugyan a Blizzard közzétett egy rövidített változatot, a teljes verziót nem láthatta a nagyközönség, -egészen mostanáig.

Az e-sport újságírás veteránjának számító Richard Lewis ugyanis tegnap megszellőztette a dokumentum 1.0 ás verzióját, amiből rengeteg érdekes, fura és egyben rémisztő részlet található. Az egyszerűbb regulákkal már korábban is tisztában voltunk, mint például, hogy a liga játékosai nem streamelhetnek az OWL meccsek alatt (értsd jól; azok akik aznap épp nem játszanak), vagy hogy egy streamben maximum csak duó-ban játszhatnak rankeden, illetve, hogy nagyon komolyan veszik a rasszizmust, szexizmust, bármilyen bántalmazást, továbbá a toxicitást. 

A teljes dokumentumban viszont vannak olyan megkötések is, amik már avatatlan szemmel is túlzásnak tűnnek. Van például egy olyan záradék, amiben a stúdió engedélyezi az Overwatch League-nek, hogy kamerákat helyezzenek el és felvételeket készítsenek 24/7-ben a játékosok szállásain, gyakorlóközpontjaiban és minden olyan helyen, ahol sűrűbben megfordulnak, kivéve a mosdókat és a fürdőszobákat. Ennek köszönhetően a Blizzard akár egy valóságshow-t is indíthatna, a játékosok keze pedig meg lenne kötve, ráadásul a felvételekből egy centet sem kapnának (ez szintén kikötésként szerepel) hiszen aláírták a dokumentumot és hozzájárultak mindehhez. 

Ha mindez nem lenne elég, akkor a szabálykönyvben meg van említve, hogy a liga saját belátása szerint bármikor átírhatja vagy frissítheti azt. Nate Nanzer egyébként erről úgy nyilatkozott, hogy "a Rulebook egy élő dokumentum, ami időről időre fejlődik és alakul", viszont ha így is van, akkor a Blizzard és a versenysorozat kénye kedve szerint bánhat a játékosokkal és a csapatokkal.

Ti mit szóltok mindehhez? Az ilyen szintű szabályoknak van létjogosultsága, vagy a Blizzard kicsit túl messzire ment?

TETSZETT A CIKK? KÖVESS MINKET FACEBOOKON!

Kövess Minket!