Öt magyar csapat is bejutott a V4 Overwatch ligába!

Erős a magyar OW mezőny, három magyar együttes is az első osztályba kötött ki!

Cseh és magyar csapatoknak köszönhetően a Magna csoport már a 2017-es év folyamán elindította az előverseny sorozatát, az első bajnokságot tavaly január 8-án indították el. Ezt a kezdeményezést sikerült kibővíteniük később Lengyelországgal és Szlovákiával.

A két selejtezősorozatot követően hat magyar együttes kvalifikálta magát a V4-es országok által szervezett Overwatch ligára. A szervezők három osztályba sorolták a résztvevőket, így három hazai csapatunk az első, kettő a második és egy a harmadik csoportba került:

Tier One - Első osztály

Magyar résztvevők: Kétharmad, Necro Raisers, LUL

Kétharmad

  • kharma
  • tyeksz
  • wat7
  • kotecsu
  • lepidus
  • ml7

Kharmáékat talán nem feltétlenül kell bemutatnunk. Ő például az utóbbi időben a Go4Overwatch havi döntőiben is rendre megmutatta magát tyekszel, igen aktív tagjai a közösségnek, valamint a 3v3-as tornákon is vitézkedtek már. Legutóbb kharma márciusban nyerte egy dán alakulattal tornát, az Electronic Sports Festivalon 600 dollár ütötte a markukat a Bet-at-Home hatosával, de ott volt a Lenovo Legion kupán a Team Plague felállásában is. Wat7 kétszeres osztrák válogatott, lepidusra még a korábbi Team Plagueből emlékezhetünk, mellyel a Roadshow OW versenyét megnyerték.

Necro Raisers

  • qwirzo
  • Zexys
  • Komrade
  • Pilkapet
  • Max
  • James

Rögtön szemet szúr a Zexys, Komrade, Pilkapet hármas, hiszen ők korábban az Addicted eSportsal nyerték meg a szlovák PGWay LAN-t, de Komrade és Pilkapet a Lenovo Legion OW kupán is ott volt a LAN versenyen.

LUL

  • Illusion
  • Hanzi
  • Rekhit
  • Fgood
  • Deuce
  • Hykleri
  • Truve

Deuce feltűnt többek között a Lenove Legion Overwatch kupáján is az OWMS színeiben, akkor még Komrade és Pilkapet csapattársaként. A döntőbe ugyan nem sikerült beverekedniük magukat, de szép teljesítményt nyújtottak. Hykleri szintén több együttest megjárt az évek során, Roadshow győztes a Team Plague-el, valamint a Samsung Overwatch bajnokságot is behúzta a Team Hop e-sports-al. Tapasztalatból tehát nincs hiány, de várjuk meg, hogy indul számukra ez a torna.

Akire még érdemes lehet figyelni:

  • Blitz 6 
    • 4. MagnaDraft Open győztes (itt 3. lett az akkori Addict eSports)
  • Majestic Lions
    • PGWay Lan 2. helyezett

Tier Two - Másodosztály

A második vonalban egy magyar együttesért szoríthatunk majd.

Hungarian Crossfire

  • DoktorOxton
  • tom92292627
  • Lemanav
  • DeeJay
  • VonWolf
  • Penge

Tier Three - Harmadosztály

Maradt a legalsóbb csoportra is egy magyar csapat, akik nagyjából egy TF2-es baráti társaság, de az összeszokottság az mindenképp előnyükre válhat majd.

Stampede

  • neon
  • perlex
  • prommie
  • zejim
  • phorest
  • tuja
  • medve

Az első nap beosztása a következőképpen fog kinézni:

Az első három párharcot láthatjátok élőben, hiszen a LUL és a Hungarian Crossfire magyar érdekeltségű párharc lesz, a közte lévő Majestic Lions és a Blitz 6 összecsapása igazi kiélezett küzdelmet ígér. Igyekszünk majd minél több magyar találkozót képernyőre tűzni, de a további menetrend az még változhat így pontos információval a többi nappal kapcsolatban egyelőre nem szolgálhatunk.

Az alábbi csatornán követhetitek 17 órától magyarul az eseményeket:

Kövess Minket!