Három itemet a profik mindennél jobban szeretnek

Három itemet a profik mindennél jobban szeretnek

Az elmúlt évek metái alapján a tárgyak szűk szeletét használták a legtöbbet profi meccseken.

A Dota 2 történelme során számtalan patch borzolta vagy éppen örvendeztette meg a közösség idegrendszerét. Időről időre változnak a hősök és természetesen a megvásárolható tárgyak is. Sokszor volt már kimutatás arról, hogy mely karakterek a legerősebbek, illetve milyen item buildeket részesítenek előnyben az egyes játékosok velük. A profi réteg mindig igyekszik megtalálni a legeffektívebb konstrukciót, mellyel legyőzhetik aktuális ellenfelüket. Egy Reddit felhasználó volt olyan kedves és visszarepült az időben, hogy megnézze, mely hősök mely tárgyakkal voltak a legsikeresebbek. Emellett kigyűjtötte azt is, hogy miket vásároltak legszívesebben a top playerek az adott érában.

Néhány információra külön felhívnám a figyelmet:

  • A 3 abszolút favorit tárgy: Magic Wand, Blink Dagger, Black King Bar
  • A legsikeresebb mind közül a 7.05-ben a Force Staffal felszerelt Crystal Maiden volt - 68% győzelmi arány
    • Utána a Slardar volt nagyon erős, szintén ugyanezzel az itemmel
  • Kettő eszköz volt ott minden - a képen látható - metában: Ring of Aquila, Force Staff
  • A Hand of Midas mostanra egy szituációs item lett
  • Két hős uralta a Carry pozíciót: Gyrocopter és Juggernaut

Nektek melyik a kedvenc tárgyatok?

KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS!

Kövess Minket!



Gaming - Rocket League-bajnoksággal és többhetes gamer programsorozattal készül a Campona (x)

A videojátékok világa szeptemberben beköltözik a Camponába: a bevásárlóközpont első alkalommal rendez egy majdnem egész hónapon át tartó gamer programsorozatot. A Game of Gamers kampány részeként érkező „Legyél Rocket League Bajnok” esemény nemcsak a videojátékok rajongóinak szól: a szervezők célja, hogy olyan programot hozzanak létre, ahol a gyerekek, a szülők és a nagyszülők is közösen kapcsolódhatnak ki. A hónap során online bajnokságok, a szeptember 19–20-i hétvégén pedig az online döntő és ingyenes családi programok várják az érdeklődőket.

Közvetítések