A belgák hivatalosan is illegálisnak minősítették a lootboxokat

A CS:GO-t, a Fifa 18-at és az Overwatch-ot is érinti az új törvény, amit szinte biztos, hogy más európai országok is átvesznek.

A belga szerencsejáték bizottság végre hivatalosan is kimondta, hogy a legtöbb játékban elérhető lootbox az ország szerencsejáték törvénye alá esik, ami a jelenlegi helyzetben illegálissá teszi őket.

A belga igazságügyi miniszter, Koen Geens nyilatkozata szerint számos játék jelenleg illegálisnak minősül a belga szerencsejáték törvények értelmében, a fejlesztők pedig kötelesek kivenni azokat a játékokból, hiszen 800 ezer eurónyi büntetést és öt év börtönt kockáztatnak. Ezenkívül az igazságügyi miniszter nyilatkozatában elmondta, hogy összesen két paramétert használtak arra, hogy kiszűrjék mely játékok loot boxai törvénytelenek:

  1. Illegális, ha pénzt nyerhetünk vagy veszíthetünk vele
  2. Illegális, ha csak és kizárólag a szerencsén múlik, hogy megszerzünk valamit a játékban

Belgium volt az egyik első ország, ahol elkezdtek nyomozni a loot boxok után, természeten a Star Wars Battlefront II okozta botrány miatt. Az EA elképesztően agresszívan és pofátlanul próbálta eladni a szerencsén alapuló jutalmait. A legtöbb forrás szerint körülbelül két ezer dollár vagy 4500 óra játék kellett volna ahhoz, hogy mindent megszerezzünk a Battlefrontban. A csinnadratta végül arra kényszerítette az EA-t, hogy többé ne engedjék pénzzel megvenni a dobozokat, amivel pont elkerülték a bant. Végezetül mindent összevetve a belga szerencsejáték hatóság szerint a Fifa 18, az Overwatch és a CS:GO esett áldozatául ennek az új törvénynek, de természetesen megemlítették a Battlefront II-öt is:

"A Star Wars Battlefront II fejlesztői változtattak valamennyit a rendszeren szinte egyből a kiadás után, így technikailag nem hívhatjuk szerencsejátéknak."

Ez a szabályzat végül a napokban említett holland törvény miatt érkezett meg, ahol a jelentések szerint a Fifa 18, a Dota 2, a PUBG és a Rocket League rendszere illegális.

Hollandia bekeményít, betilthatják a loot boxokat és többen követhetik őket!

TZeus | 18/04/20 12:36 A holland szerencsejáték hatóságoknak erőteljesen felkeltette a figyelmét a játékokban található loot box rendszer. Az ország szerencsejáték-bizottsága tíz népszerű loot boxot tartalmazó játékot vizsgált meg. A NOS nyilvános hírügynökség értesülései szerint a tízből négy játéknak nyolc hete van arra, hogy módosításokat hajtsanak végre a loot boxokkal kapcsolatban és betartsák a Better Gaming Act előírásait.

Hollandiában nem csak a fent említett két faktort vették figyelembe, hanem főben járó bűnnek számított az is, ha loot box tradelhető, netalántán eladható volt igazi pénzért. A fent említett négy játékot végül hasonló szabályozás alá vonták, mint a kocsmákban megtalálható félkarú rablókat. A játékban természetesen nem lehet eladni a loot boxokat rendes pénzért, de a Steam által kialakított marketen könnyedén megszabadulhatunk tőlük pár centért vagy akár néhány dollárért is a PUBG esetében. A törvény június 20-án lép életbe, így az említett játékok fejlesztőinek másfél hónapjuk van átalakítani a rendszert vagy teljesen eltörölni a ládákat. Amerikában kicsit más a helyzet, hiszen ott a nyomozások máshogy alakultak, de két állam, név szerint Hawaii és Washington is gondolkozik azon, hogy kitiltják vagy erősen szabályozzák a játékokban megtalálható loot boxokat. Az elkövetkezendő években szinte biztos, hogy más európai országok is hasonlóan döntenék, így komoly lépéseket kell tenni a legtöbb fejlesztőnek, ha nem akarnak komplett régiókat elveszíteni.

A belga törvényhozás még nem szabott meg határidőt, ők inkább szeretnék nyíltan átbeszélni a jelenlegi helyzetet az említett játékok fejlesztőivel.

KÖVESS MINKET FACEBOOK-ON!

Kövess Minket!