Megvan a Nexomania event indulásának időpontja

Megvan a Nexomania event indulásának időpontja

Hős változások, és megannyi skin érkezett, de egyelőre csak a teszt szerverre!

Találd meg a társadat a küzdelemben, ugyanis már csak egy hetetek van felkészülni a nagy kihívásig! Május 22-én érkezik a Nexomania esemény, ahol álarcos harcosként eshettek egymásnak a Nexus-ban!

Addig is a PTR (public test region) szerverén próbálhatjátok ki az új kinézeteket, és a cukiság faktort kimaxoló Luchihuahua hátast, ami tulajdonképpen egy maszkos mopsz. Ne feledjétek, hogy az esetlegesen megszerzett kinézeteket nem tudjátok átmenteni a normál szerverekre!

A eseménnyel jön be Diablo, valamint Lunara átdolgozás. Előbbiről már írtunk, utóbbit a fejlesztők pedig úgy kommentálták, hogy szeretnék, hogy ha hasznosabbá válnának a Wisp-ek, valamint újabb és erősebb talenteket is kapunk Lunara-hoz, ugyanakkor a Nature's Toxin (trait) sebzése csökkent.

Továbbá a Nexomania loot chest-ek május 22-től egészen június 11-ig elérhetők, és minden doboz tartalmaz legalább egy dolgot a Nexomania, avagy egy Sun's Out, Guns Out eseményből. Ezen felül Lunara és Sonya kapni fog néhány küldetést, amit ha teljesítünk, akkor az eseményhez kapcsolódó portrékat, és spray-t nyerhetünk. 

Ráadásul többé nem tudunk magunkra adni a voksunkat a játék végi MVP szavazáson, viszont kompenzálásképp eggyel kevesebb szavazat szükséges ahhoz, hogy epic, avagy legendary értékelést kapjunk játékostársainktól.

TETSZETT A CIKK? KÖVESS MINKET FACEBOOKON!

Galéria

Kövess Minket!