Megrendezik az első Női Szuperligát, és néhány csapatot is bemutattak

Ez a szuperliga az első, csak női verseny az Siege történetében.

Azzal a céllal jött létre, hogy elősegítse a női tehetségeket; mind a játékosok, mind a R6-os kommentátorok körében.

A verseny június 25-26-án kerül megrendezésre, és a svájci best-of-1 formátumot használják a selejtezők alatt. A legjobb négy együttes bejut a LAN döntőbe. Innentől kezdve majd best-of-3 lebonyolítási rendszer lesz , melynek a végén bajnokot avatnak. A LAN finálét július 20-22. között tartják a Geek & Game Rio fesztiválon Rio de Janiero-ban, Brazíliában. Ezeket az összecsapásokat az Ubisoftesports Twitch és YouTube csatornáin is lehet majd követni. Külön érdekességként említeném meg, hogy az eseményre szóló jegyek 35 brazil reálba, azaz nagyjából 2500 Ft-ba kerülnek.


A fesztiválnak a Game Arena ad otthont

A torna már eddig is meglehetősen nagy figyelmet kapott, hiszen több nagyobb szervezet is jelezte részvételi szándékát. Ezek közül leginkább a Lara, Thaii, Myss1, bits és a russa ötössel rendelkező Team Fontt emelkedik ki. A Fontt –volt játékosai most már FaZe Clan-ban játszanak– korábban az 5. és a 6. Pro League LAN döntőjébe is bejutott. Az eligazolásokat követően a vezetők új lehetőséget láttak ebben a feltörekvő brazil lány csapatban. Új felállásuk nem csak a nők között kíván versenyezni, hanem a Challenger Liga 8. évadjának kvalifikációján is elindulnak.

"Örömmel jelentjük be az R6-os női csapatunkat! Üdvözöljük a közösség legszebb kezdőjét!"

Néhány a már jelentkezett gárdák közül:

RevoltZ Club

Squadson Gaming

Guardians Imperium

Nemcsak a játékosok képviselik a gyengébbik nemet, hiszen ezt a hatalmas eseményt két hölgy kommentátor, Poulie és Fernanda igyekszik majd színesebbé varázsolni.


Goddess, bár ő volt az egyetlen nő a Pro League-ben, nem volt különösebben boldog a nők szegregációjával kapcsolatban. A játékos Twitterén tette közzé aggodalmait, melyeket sokan egyetértéssel fogadtak.


Goddess, az első és egyetlen női játékos a Pro League-ben, a DreamHack Austin-on 2018-ban

"A női ligával kapcsolatban őrült mennyiségű kérdést kapok. Örülök, hogy a nők játszanak? Természetesen, de nem látok egyetlen "csak férfi bajnokságot" sem. Nem szeretem az ilyesfajta elképzelést, mely a nemek alapján elválasztja a versenyeket. Jó játékosok játszanak jó játékosokkal, nemtől függetlenül."

Míg a nők a biológiai különbségek miatt el vannak különítve a fizikai sportokban, addig az e-sportban nincsenek ilyen akadályok. CS:GO-ban vitathatatlanul tisztességes sikereket értek el a hasonló, csak női tornáknak a megszervezése. Ezenkívül azzal érvelnek, hogy az ilyen ligák jelenléte több nőt vonz a versenyképes játékba anélkül, hogy a közösség toxikus és szexista lenne velük szemben.

Mindenesetre ez a rendezvény nagyszerű bizonyítási lehetőséget rejt a női játékosok számára, akik végül egy Challenger vagy Pro League csapatnál is kiköthetnek ezáltal. Ha esetleg akadna itthon is teljes lány csapat, akkor az alábbi linken leadhatjátok a nevezéseteket: Regisztráció! Azonban az oldalt érdemes lefordíttatni a böngészővel, mert a hivatalos nyelvezete a portugál.

KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS!

Kövess Minket!