Symmetra után érkezik a Sombra rework

Jeff Kaplan bejelentette a felújított Sombra érkezését.

Sombra megjelenése óta egy igen érdekes karakter, –aki nehezen találta meg a helyét az Overwatch hősei között, rendkívül egyedi képességei miatt. Számos változtatáson esett át már az elmúlt időben is, aminek köszönhetően vagy nagyon gyenge, vagy nagyon erős lett. De sosem volt meg az a stabil szerepe a játékban, amire a játékosok már oly rég óta vágnak. Talán ez is bekövetkezik nem is olyan sokára. Jeff Kaplan legutóbbi battle.net posztjában a következőket nyilatkozta:

„Igen jelentős Sombrát érintő változtatásokon dolgozunk, ami előre láthatóan, a júliusi patch-el kerül majd be a játékba. A változások, már a következő héten elérhetőek lesztek a PTR szerveren. Egyelőre nem fogom részletezni, hogy pontosan milyen fejlesztéseken dolgozunk, mert még minden változóban van. De a játékmenet tesztelések jól mentek és alig várjuk, hogy tovább fejleszthessük őt.”

Elég titokzatos nyilatkozat ugyan, de a játékosközösség nagyon örül a híreknek, –ugyanis Sombra sokak kedvenc karaktere, akit úgy éreztek, hogy elhanyagolták őket az elmúlt időben. A fejlesztők, mindig is igyekeztek a játékosok kedvére tenni, reméljük ezúttal is sikerrel járnak!

KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS!

Kövess Minket!