Fura és érdekes operátor ötletek a rajongóktól

Fura és érdekes operátor ötletek a rajongóktól

Van aki teljesen elrugaszkodott a valóságtól, és van olyan is, aki az eddigi operátorokat gyúrta egybe. Íme az eredmény.

Az Operation: Para Bellum kapcsán fedeztek fel az adathalászok néhány utalást a következő operátorok koncepcióra. Nagyon kevés információt találtak ugyan, de elvileg a mélyére ásva a dolognak azt derítették ki, hogy egy Breacher típusu operátor is felbukkanhatna, kinek egy forrasztólámpa alkotná a különleges felszerelését.

Ezen ötleten felbuzdulva gondoltam: kigyűjtöm azokat az érdekes terveket, melyeket a közösség lelkes egyedei osztottak meg a nagyközönséggel. Sokan ugyanis szeretnek eljátszani a gondolattal, hogy milyen új és egyedi operátor érkezhetne a játékba. Az első hölgynek már a neve is jól csengene, de nézzük mivel vértezték fel őt:

Cryo

Támadó oldalon kapna szerepet, és a legkomolyabb felületeket is át tudná ütni. Egy adag folyékony nitrogént tudna kilőni az adott helyre, mely 2 méteres körben teljesen megfagyna. Bármilyen fegyverrel ezek után át lehetne lőni rajta, –ráadásul kisebb robbanó eszközzel el is lehetne pusztítani–, így hagyva átjárót a megerősített falon. Fuze és Ying is simán használhatná rajta a kütyüjét. Egyébként 2 ilyen különleges lövedékkel rendelkezne Cryo, a kérdés pedig már csak az, hogy mi történne akkor, ha ellenfelet találnánk el vele?! Sub-Zero-t utánozva lefagyasztanánk valakit? Sledge szerintem imádná, de a fantáziátokra bízom.

Javelin & Mia


Sokkal több háttérsztorit róluk sem tudunk meg, mindenesetre a lángok árulkodóak. Vagy mégse? Mia 3 sokkoló aknával kezdené a kört, amely sebezné a belelépő egyént és 5 másodpercig megakadályozná a jobb klikkes célzást. Pakolhatnánk épületen kívülre, és akkor megakadályozná hogy kijöjjön egy védő, de elhelyezhetnénk bent is a flankerek akadályozása céljából. Íme működés közben:

Javelin szintén elgondolkodtató koncepció. Váltogathatnánk a hagyományos és a páncéltörő tárak között vele. Az AP töltény 38-at sebezne és áthatolna Montagne/Blitz/Fuze pajzsán, de ekkor csak 12 életerőt venne el. Két ilyen tár állna a rendelkezésünkre egy körben, viszont 50%-al gyorsabban tudnánk cserélni a két verzió között.

A következő kettőről már csak minimális információt sikerült találni az interneten, ettől függetlenül elgondolkoztam rajta, hogy mennyire színesíthetnék a már meglévő palettát:

Toxitem

Hozzá nem készült kép, de itt vannak az adatai:

  • Ország: Afganisztán
  • Egység: T.F.K (Task Force Kandahar)
  • Sebesség és páncélzat: 2 speed & 1 armor
  • Szerepkör: Támadó
  • Név: Ali Madad
  • Elsődleges fegyver: Uzi and M16
  • Másodlagos fegyver: Glock 17 and S&W Model 10

Gadget: Három bombát helyezhet el a megerősített vagy normál falakra vagy barikádokra. Ha aktiváljuk a gombbal 60 másodpercig mérgező gázok terjednek el a helységben, és a felhőben tartózkodók minden másodpercben 1 sebzést szenvednek el, valamint a gáz lassítja a mozgást is az átlagos sebesség egynegyedére. A végén pedig megsemmisíthetnénk vele a barikádot vagy a falat. Toxitem lát a mérgező gázon keresztül, –és nem veszít életerőt benne–, ugyanez azonban a társaira nézve már nem mondható el.

Fantom

  • Szerep: Védő
  • Sebesség és páncélzat: 3 speed & 1 armor

Olyan csapdákat pakolna le a földre, melyekbe belelépve hallucinálni kezdene az ellenfél. Lilás ködbe burkolózna a képernyő, és mondhatni nem létező ellenfeleket érzékelne a játékos. Ugyanez igaz, ha kamerázni szeretnénk közbe, fals infókat látnánk ez idő alatt. Míg Fantomot nem érinti a saját csapdája, addig a társainak bizony vigyáznia kéne.

Ebből vajon megvalósul-e bármi is azt nem lehet tudni; mindenesetre a Ubisoft már közzétette a Year 3 terveit, mely szerint az S3-ban a Scotland Yard érkezik az Egyesült Királyságból, valamint a Delta Force az Egyesült Államokból, az S4-ben pedig a marokkói GIGR párosát kapjuk meg:

KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS!

Kövess Minket!