Jeff Kaplan megosztott néhány részletet az LFG rendszerrel kapcsolatban

A játékosbázis addig abszolút pozitívan fogadta a funkciót, amibe hamarosan újítások kerülnek majd be. 

Az egy héttel ezelőtti Symmetra rework frissítésben rengeteg újdonság került be az éles szerverekre, például az Endorsements és LFG rendszer is. Utóbbival a Blizzard-nak nem titkolt célja, hogy javítsa a játékosok kompetitív élményét és növelje a ladder meccsek színvonalát. Jeff Kaplan legutóbbi battlenet fórum bejegyzése alapján a fejlesztőcsapat számítása be is jött, ugyanis lényegesen megnőtt a csapatok száma kompetitívben, –ráadásul a visszajelzések alapján a funkció igencsak bejött a játékosbázisnak. 

"Egy hét telt el azóta, hogy a Looking For Group funkciót bemutattuk az éles szervereken is és eddig úgy tűnik, hogy a visszajelzések abszolút pozitívak. Természetesen nem kell aggódnotok, ettől függetlenül tovább fogjuk fejleszteni a rendszert már a következő frissítésben is. 

Egy kis érdekesség egyébként, hogy az elmúlt pár napban kétszer annyi játékos 6 stackelt mint korábban. Ennek az egyik remek velejárója, hogy lecsökkentek a korábban igencsak hosszúra nyúló meccskeresési időtartamok. Végül, de nem utolsó sorban pedig a legjobb része a funkciónak az, hogy egyáltalán nem befolyásolja a más játékosszámmal rendelkező csoportok vagy a solo játékosok várakozási idejét. 

Kis érdekessége a rendszernek, hogy kiugróan magasan használták azt a Season 11-es besorolók alkalmával. 

Köszönjük szépen az esélyt, amit adtatok a rendszernek, továbbá ne feledjétek, hogy hamarosan javítani fogunk az egész rendszeren. "

Kíváncsian várjuk a Jeff által említett újításokat, és reméljük, hogy a játék kompetitív része valóban egy jobb közeggé válik majd. 

KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS!

Kövess Minket!