Kiderültek a párosítások, kezdődik a Bot The International

Kiderültek a párosítások, kezdődik a Bot The International

A hagyományos The International mellett idén először a Botoknak is megrendezik a világbajnokságot, néhány részletet pedig már meg is osztottak.

A Beyond The Summit Bot International-ra bemutatták a résztvevő műsorvezetőket és kommentátorokat. Ezzel a különleges adással a Dota 2 Pro Circuit 2017/2018-as szezon vége és a TI8 között tátongó űrt igyekeznek kitölteni.

A BTS mindig igyekezett kreatív dolgokkal előállni, hogy szórakoztassák a nagyérdeműt, de ennél az ötletnél azért elég sokan vakarták a fejüket. Aztán az első összecsapásokat rendkívül jól fogadták, sőt sokan igazi rajongóivá váltak ezeknek a meccseknek az emberek. Egy remekül megkoreografált versenyt szerveztek, és ez meglepetésként nagy reményekkel várják a fő eseményt.

Íme a bejelentett panel:

Az esemény néhány korai fordulóját már lejátszották, a lebonyolítás szerint először az 5., majd 15., végül a 25. szintű Easy botok estek egymásnak. Az eddigi meccsekről ide kattintva láthatják a videókat.

A további menetrend és a párosítások

Július 7

  • Medusa vs Legion Commander
  • Dragon Knight vs Templar Assassin
  • Nyx Assassin vs Queen of Pain
  • Sniper vs Kunkka
  • Necrophos vs Pugna
  • Ursa vs Tusk
  • Bloodseeker vs Oracle
  • Doom vs Death Prophet
  • Viper vs Anti Mage
  • Visage vs Magnus
  • Clinkz vs Rubick
  • Abaddon vs Lone Druid
  • Witch Doctor vs Shadow Demon
  • Phantom Lance vs Batrider
  • Lycan vs Winter Wyvern
  • Windranger vs Tinker
  • Drow Ranger vs Razor

Július 8

  • Faceless Void vs Shadow Fiend
  • Invoker vs Techies
  • Slark vs Timbersaw
  • Skywrath Mage vs Huskar
  • Troll Warlord vs Weaver
  • Luna vs Chen
  • Silencer vs Meepo
  • Warlock vs Tiny
  • Lion vs Morphling
  • Ancient Apparition vs Pangolier
  • Phantom Assassin vs Alchemist
  • Sven vs Bounty Hunter
  • Brewmaster vs Io
  • Omniknight vs Arc Warden
  • Dark Seer vs Earthshaker
  • Night Stalker vs Earth Spirit
  • Juggernaut vs Naga Siren

A legfontosabb tudnivalók

A meccsekről

  • Mindegyik mérkőzés 5 vs 5 formában zajlik le (egy-egy hősből van 5 db)
  • Az első körben csak 5 Ironwood Branch van náluk
  • A második körben 15. szint és 10 ezer aranyat költhetnek
  • A második körben 25. szint és 20 ezer aranyat költhetnek

 
Ágrajz

  • A kiemelések és a beosztás az ágrajzon a Dotabuffon megtalálható hősök gyözelmi arányából fakad
  • A legjobb 16-ig single elimination
  • A 16. fordulótól double elimination
  • Minden mérkőzés Best-of-3

Az alábbi csatornán a hétvégén ti is követhetitek a párharcokat:

Szerintetek melyik hős nyerheti meg a Bot vb-t?

KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS!

Kövess Minket!