Így kell pár kattintással mérkőzést nyerni Envyiék ellen

Így kell pár kattintással mérkőzést nyerni Envyiék ellen

Envyéknek még a szemük is kikerekedett, mikor rájuk zúdult az ellenfél és egy szemvillanás alatt megsemmisítette őket.

Void egy igen furcsa hős, egyetlen kattintással a mennyig emelheti a csapatát, ugyanezzel a mozdulattal pedig a pokolba is taszíthatja társait. Kitalálhattátok, hogy az ultijáról van szó, egy búra mind felett, és azért valljuk be mindenki arról álmodik, hogy beugrik ellenségei közé és az úgynevezett five-man (ötemberes) Chrono-t tolja el. Ez a legtöbb meccsben tényleg csak álom marad, hiszen nem erre kell játszani alapvetően, de azért néhány évente előfordulhat egy zseniális húzás után, hogy mégis összejön. Ez sokszor azonban csak a kezdet, ugyanis, ha nincs hozzá megfelelő támogatás, akkor bizony marad a látványosság, mert hatása sok nem lesz. Viszon egy Invoker segítségével már mindjárt más képet fest a helyzet. Érdemes még megfigyelni a Void játékos tárgyválasztásait, mert közelebbről megvizsgálva ez sem sűrűn fordul elő egy meccsben (Helm of Dominator + Necronomicon). Egy gombnyomás a Chronosphere-hez, majd egy másik lecsap a Cataclysm-el és voalá édes a győzelem:

Envynek mindössze két mondat hagyta el a száját:

"Holy sh*t, we are f*ck*ng lost. I don't have buyback"

Azt hiszem ezeket nem nagyon kell lefordítanom. Ilyen kombó alighanem egyszer jön össze az életben.

KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS!

Kövess Minket!



Gaming - Rocket League-bajnoksággal és többhetes gamer programsorozattal készül a Campona (x)

A videojátékok világa szeptemberben beköltözik a Camponába: a bevásárlóközpont első alkalommal rendez egy majdnem egész hónapon át tartó gamer programsorozatot. A Game of Gamers kampány részeként érkező „Legyél Rocket League Bajnok” esemény nemcsak a videojátékok rajongóinak szól: a szervezők célja, hogy olyan programot hozzanak létre, ahol a gyerekek, a szülők és a nagyszülők is közösen kapcsolódhatnak ki. A hónap során online bajnokságok, a szeptember 19–20-i hétvégén pedig az online döntő és ingyenes családi programok várják az érdeklődőket.

Közvetítések