Három kiváló Fuze spot Consulate garázsa felett

A meglepetés ereje mindig hasznos lehet a játékban, ezekről a pontokról pedig megsemmisítő csapást mérhetünk a garázst védő operátorokra.

Miután a Pro League 7. szezonjában Consulate a harmadik legjátszottabb pálya volt, –ezen belül a Garage / Cafeteria-n pedig 46 kört is letoltak–, így nem árt, ha időről időre bővíti az ember a taktika repertoárját. Már csak azért is, mert ha itt volt a bombsite, akkor a védők 65%-ban diadalmaskodtak a meccsen.

Egy Reddit felhasználó, név szerint NaCl_LJK egy rövid –de annál részletesebb– videóban mutatta meg, hogy miként lehet remek helyekről meglepni –és felrobbantani– az ellenfeleinket. Némi információ a Cluster Charge-ról:

  • Ezek a gránátok mindig egy meghatározott minta alapján repülnek (jobbra, 45° fokban, középen, 45° fokban balra, balra), ami azt jelenti, hogy  a videóban és a képeken pirossal megjelölt területeket mindig elérik.
  • A gránátok mindegyike 4,2 méter sugárú robbanással rendelkezik. A medium és heavy operátorokat 1,2 méterről, míg a light operátorokat 2 méteres távolságból sebzi meg halálosan a detonációt követően.

Íme a három hely, melyet ki tudunk füstölni:


A képre kattintva eléritek a galériát

Ne felejtsük el, ezeknek a megvalósításához nekünk kell ellenőriznünk a garázs feletti szobákat (Press Room, Antechamber, Public Bathroom). A videóban pedig láthatjátok, hogy hova kell elhelyezni a Cluster Charge-ot a siker érdekében:

3 Fuze spots for the garage obj room on Consulate. from r/Rainbow6

Ha esetleg nem indítaná el elsőre, akkor nyomjatok rá még egyszer a lejátszás gombra, vagy látogassátok meg az eredeti videót: ITT

KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS!

Galéria

Kövess Minket!