Magyar siker: Bereznay Dani a Mercedes e-pilótája lett tegnap

Tegnap este lezajlott az F1 Esport Series Pro Draftja, ahol magyar érdekeltség is volt!

A 2018-as idény óriási előrelépés az F1 Esport Series számára tavalyhoz képest, ugyanis a profi F1-es csapatok is részt vesznek benne. 4 kvalifikációs verseny után a legjobb 40 versenyző elutazott Nagy-Britanniába, ahol a silverstone-i pályán különböző feladatokat kellett elvégezniük. A csapatok képviselői megfigyelhették őket, és ez alapján tehették le voksukat egyes játékosok mellett. Mindössze 16 versenyzőt választanak ki a 40 közül. Magyar érdekeltség is volt, ugyanis már az első kvalifikációból továbbjutott Bereznay Dani, akinek jó esélye volt arra, hogy kiválasszák.

Bereznay Dániel bejutott az F1 Esports Series legjobb 40 pilótája közé!

Egy szenzációs futamot követően behozta a Mercedes-ét a harmadik helyre, ezzel tovább jutott a Pro Draft-ba.

Összesen kilenc csapat válogatott a jelen lévő 40 játékos közül hétfő este. A Ferrarin kívül az összes profi Forma-1-es csapat részt vesz az idei Esport Seriesben; itt az általuk kiválasztott játékosok külön mentális és fizikai felkészítést kapnak, részesei lehetnek a csapat fejlődésének és minden támogatást megkapnak, hogy ők lehessenek a legjobbak. 

A játékosok kiválasztása három körben zajlott le, ugyanis korábban már azt is kihúzták, hogy a csapatok milyen sorrendben tehetik le voksukat egyes játékosok mellett. Nézzük meg, hogy következtek a csapatok:

  1. Williams Esports
  2. Hype Energy eForce India
  3. Haas F1
  4. Mercedes AMG Petronas Motorsport
  5. Renault Sport Team Vitality
  6. Sauber
  7. Toro Rosso
  8. McLaren Shadow
  9. Red Bull Racing Esports

A Williams csaphatott le először egy versenyzőre, aki nem más volt, mint a fiatal finn Tino Naukkarinen. Az eForce India döntése Fabirizio Donoso Delgado-ra esett, aki már a tavalyi F1 Esport Series-ben is megfordult és kimagasló teljesítményt nyújtott. Őket követte a Haas, akik Martin Stefanko-t választották. Számunkra a legérdekesebb rész csak most következett, ugyanis a MERCEDES AMG PETRONAS MOTORSPORT NEM MÁST VÁLASZTOTT, MINT A MAGYAR TEHETSÉGET, BEREZNAY DÁNIELT! Óriási gratuláció Daninak, hogy a négyszeres kettős világbajnok (konstruktőri és egyéni vb cím –a szerk.) csapat őt találta a legalkalmasabb pilótának, hogy képviselje ezt az együttest. 

Ezen kívül még rengeteg tehetséges versenyzőt is kiválasztottak, gondoljunk csak Cem Bolukbasira, aki tavaly az ötödik helyet szerezte meg és jelenleg az FARacing G2 csapatát képviselte. Természetesen ehhez a 16 versenyzőhöz még csatlakoznak majd egyes csapatok, saját nevelésű szimulátor versenyzői is. 

Ez pedig tényleg azt jelenti, hogy Dani az élete elkövetkezendő részében a Mercedes csapatát fogja képviselni. Velük fog felkészülni az F1 Esport Series kihívásaira és az is biztos, hogy a négyszeres F1 világbajnok Lewis Hamiltontól is sokat tanulhat majd. Ezúton is szeretnénk mégegyszer gratulálni BEREZNAY DÁNIEL-nek; nem kis lépés ez a magyar e-sport számára!

TETSZETT A CIKK? KÖVESS MINKET A FACEBOOKON IS!

Kövess Minket!