A végső győzelmet követően nagyon magabiztosan nyilatkozott az orosz játékos.
Tavaly év végén igazolt a Natus Vincere csapatába Denis "electronic" Sharipov. A 19 éves tehetség azóta számtalanszor bebizonyította, hogy miért csapott le rá a Na'Vi. S1mple mellett a gárda egyik húzóembere lett, –sőt van olyan is, hogy még s1mple-t is felülmúlja.
Electronic kimerítette a "200 IQ play" fogalmát
Az ötlet tíz pontos volt, a kivitelezés viszont hagy némi kívánni valót maga után.
Ilyen kivétel pont most az ESL One Köln döntője, ahol a négyből három pályán ő fragelt a legtöbbet. A mérkőzést követően egy rövid interjút is készítettek vele, ahol többet között erről a sikerről, valamint a saját jövőjéről beszél.
Milyen érzés megnyerni egy ESL One versenyt?
"Nagyon jó, régóta szerettem volna már egy ehhez hasonló versenyt megnyerni, és most megcsináltuk, és nagyon boldogok vagyunk."
A verseny előtt mindenki FaZe vs Astralis döntőt jósolt, mik voltak a céljaid, mit gondoltál a versenyt megelőzően?
"Természetesen mindig a győzelem az első, viszont nem mindig tudjuk ezt teljesíteni, de most sikerült."
Hogy érzed, milyen volt a saját teljesítményed a verseny folyamán?
"Azt hiszem tudok ennél még jobban is játszani, viszont ennek ellenére azt gondolom, hogy még mindig nagyon jól megy és boldog vagyok, hogy ilyen jól tudok teljesíteni."
Mi a véleményed az ellenfélről, a BIG elég nagy kihívás volt, van olyan játékos akit kiemeljnél közülük?
"Nex. Nagyon jól játszott Dust2-n és persze az összesen, kivétel talán az utolsó, az egész versenyen nagyon ügyes volt."
A mérkőzést követően s1mple arra kérdésre, hogy "Te vagy a legjobb játékos?" azt válaszolta, hogy "Igen azt gondolom." Hogy látod ezt te, mennyire jó?
"Haha. S1mple egy nagyon jó játékos, barátok vagyunk. Jelenleg a világ legjobbja, ez kétségtelen, viszont azt gondolom, hogy a jövőben én jobb lehetek nála."
És végül milyen nehéz ez a trófea? Felemelnéd nekünk?
"Hát persze, kb. olyan 5 kg körül lehet."
Azt mindenképp jó látni, hogy electronic 19 évesen is nagyon magabiztos, és a világ legjobbjává szeretne válni.Viszont ehhez még hosszú utat kell bejárnia, –de abban azért biztosak lehetünk, hogy ő mindent megtesz ezért.
KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS!
Cover: HLTV