Lássuk melyek voltak azok a kártyák, ahol a fejlesztőknek sikerült alulmúlniuk magukat.
Egy-egy kiegészítőben vannak erős és gyenge lapok, ez nyilvánvaló. Nem lehet mind a 135 kártya egyenlő, de ezzel együtt azért mindig vannak olyanok, amik egyszerűen használhatatlanok, –sőt ki merem jelenteni, hogy pár esetben az egész egy vicc; csak azért van ott a kártya, hogy töltelék legyen. De lássuk melyik az a 10 kártya, ami a közösség szerint a legrosszabb.
10. Whirlglider
2,1/5 pont
Az addig rendben van, ha összeadjuk a statokat akkor egy egy 2/3-es 2 manás lény, ami nagyon rendben van, de mivel külön kerülnek a játéktérre, így érthető miért nem szeretik az emberek. Ettől függetlenül egy token pakliban még akár helye is lehet, nemsokára kiderül.
Dr. Morrigan
2,0/5 pont
Igen, a statok borzalmasak ezen a kártyán, de a képesség egy erős Control pakliban, ami tele van erős lényekkel, még jó is lehetne. Viszont, ha rácsattan egy Silence, akkor gyakorlatilag kaptunk egy 8 manás 5/5-öt, ami leginkább átlagon aluli.
Cloakscale Chemist
2,0/5 pont
A két mana 1/2 elég rossz, nem nagyon látok benne fantáziát. Ezzel együtt leszedni nagyon nehéz a Stealth és a Divine Shield miatt, szóval buff célpontnak kitűnő, –nem értek egyet azzal, hogy ilyen alacsony pontot kapott.
Star Aligner
1,8/5 pont
Ez gyakorlatilag egy 7 mana, 7/7-es lény. Nagyon csekély az esélye annak, hogy egy kompetitív meccsben egyszerre három olyan egységünk van lenne, aminek 7 élete van, illetve van még 7 manánk, hogy ezt is lerakjuk. A képesség nagyszerű lenne, de a feltétel túlságosan is behatárol. Szinte biztos vagyok benne, hogy találkozunk majd vele valamelyik Trolden videóban.
Goblin Bomb
1,8/5 pont
Ez a kártya nem csinál semmit, vagyis majdnem semmit. Csak idézzétek fel a Nightblade lapot, ami 5 mana 4/4 és BC-ben üt 3-at az ellenfélre, azt se játszották szinte soha, akkor ezt vélhetően még annyian se fogják.
Holomancer
1,8/5 pont
Ez még erős is lehetne, de mivel csak három életereje van, ezért nagyon könnyű lekapni. Illetve belerakok ellenfélként egy Doomsayert, ami vélhetően marad népszerű tech kártya, akkor keresztet vethet az ellenfelem a lényeire.
Spark Engine
1,8/5 pont
Egy 2 mana 2/1 nagyon rossz, még akkor is, ha ad két 1/1-et kézbe. Hasonlítsuk kicsit össze mondjuk a Firefly kártyával, ami 1 mana és statokban majdnem ugyanezt hozza. Megint csak egy token vagy nagy jóindulattal egy Hand pakliban látom akármilyen szerepét is, de nem néz ki túl jól.
Harbinger Celestia
1,7/5 pont
Egyébként ez egy érdekes mechanika is lehetne, de mivel lenn kell lennie a boardon ezért borzasztóan egyszerű körbejátszani. Ez pedig azt jelenti, hogy 4 manáért kapunk valami nagyon rossz lényt; semmi erőt nem látok benne, –ha pedig hozzátesszük, hogy Legendary, az még erősebb.
Spark Drill
1,6/5 pont
Ez a kártya, megint a statok áldozata. Az addig rendben van, hogy egyből jön amikor leteszik, de mivel nem Charge, hanem Rush van ráírva, ezért elég gyenge az egész. A 6 manás, 5/2 Reckless Rocketeer is egy borzasztó lap, pedig azon Charge van.
Unpowered Mauler
1,5/5 pont
Én az utolsó helyre a Spark Drillt tettem volna, de tény, hogy ez is megérdemli, hogy itt legyen. Eléggé szituációs lap, bár egy Spell Heavy pakliban még lehet tempóhaszna.