Pro League S8: Az első hét után egyetlen játékosnak van 2 feletti K/D aránya

Három régióban javában zajlik az R6S Pro League 8. szezonja, –és mindegyiket összevetve kiderül, hogy a Liquid egyik játékosa abszolút bombaformában játszik.

A Siege.gg jóvoltából mindig remek kimutatás érkezik az aktuális szezon mérkőzéseiről. A statisztikai adatoknál látható a lejátszott körök és a gyilkosságok plusz halálok száma, valamint a K/D mutató, emellett a játékosok egyénileg a legtöbbet használt támadó és védekező operátora, de megannyi más is leolvasható. A tanulmányozásához még vessünk egy pillantást a három régióra, hogy miként sikerült az első hét a csapatok szempontjából.

Európa

Azt hiszem itt nincs nagy meglepés, az eddig a legtöbb PL bajnoki címet szerző PENTA Esports uralja a mezőnyt, ugyanis egyetlen egyszer sem kaptak ki a 7 játéknap alatt. A második a helyen a Paris Majorre is kijutó I Don’t Know (IDK) ötösét felkaroló Team Secret fészkelte be magát, miután parádés startot vettek a srácok. Igaz a PENTA ellen komoly vereséget szenvedtek –és ezen kívül becsúszott még két döntetlen–, de a többi meccsen magabiztos győzelmeket arattak.

Íme az első hét európai statisztikája:

Észak-Amerika

A nagy múltú SK Gaming vezeti a sort, és ez a részsiker már rájuk fért, ugyanis az elmúlt időszakban nem igazán sikerült semmi kiemelkedőt elérniük. A Paris Major selejtezőit elbukták az Obey Alliance-al szemben, illetve az előző szezonban is lecsúsztak a PL fináléról. Mögöttük elég szoros a mezőny, a Rogue, Spacestation és az Evil Geniuses is szeretne bejutni egyenes ágon az S8 döntőjébe.

Íme az első hét észak-amerikai statisztikája:

Dél-Amerika

Az lenne az igazi meglepetés, ha nem a 7. szezon győztesei tanyáznának az első helyen. Ennek ellenére azért mégsem sima számukra a menetelés: két döntetlen mellett egyszer bizony legyőzőre találtak, méghozzá a FaZe ellenében. Talán itt a legszorosabb az élboly, viszont a Liquidből Nesk nem csak ebben a régióban, de a másik kettőben is mindenkit leköröz. 82 kill mellett mindössze 38-szor halt, ami ebben a játékban több, mint fantasztikus teljesítmény. Ezzel az első hét után ő az egyetlen, aki a K/D mutatót tekintve 2 felett jár.

Íme az első hét dél-amerikai statisztikája:

KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS!

Kövess Minket!