Nagyon lelassult a Fortnite történetvezetése

Nagyon lelassult a Fortnite történetvezetése

Már egy hónap eltelt a szezonból mégis alig történik valami, –lehet, hogy a hetedik hétre tartogat mindent az Epic?

Tegnap, az az augusztus 7-én megérkezett a szezon második igazi frissítése, ami azt jelenti, hogy túl vagyunk a szezon negyedik hetén, lassan pedig félidőhöz érünk. Az előző két szezonban sem történt igazán eget rengető változás az első hetekben, de azért már kezdett kialakulni a történet, a negyedik szezonra pedig meg is ígérte az Epic, hogy folyamatosan próbálják összekötni a PvE és a PvP játék történetét, miközben egy igazi sztorit adnak a BR játékosok kezébe is. Ezzel a lendülettel indult neki mindenki az ötödik szezonnak és folyamatos spekulációk mentek, hogy vajon az égből eső homok, vagy a tó közepén látható piramis alakú glitch mit hozhat a jövőben. A válasz igen egyszerű: Semmit, legalábbis eddig.

Folyamatosan homok potyog az égen látható résből

A következő frissítésekkel lehet, hogy egy új helyszínt kap a pálya.

Majdnem egy hónap telt el a szezon kezdete óta, és még mindig nem tudunk semmit arról, hogy pontosan mi is történik körülöttünk. A pálya minimálisan változott csak és inkább csak egy-egy helyen folynak építkezések, miközben se a viking falu, se az égen látható repedés, se a vízben látható, mostanra valószínűleg vizuális bugnak titulált piramis nem hozott semmi újdonságot. Ez jelenleg két dolgot jelenthet a számunkra. Az első az az, hogy a mostanában radikálisan átalakított meta és a folyamatos kisebb-nagyobb hibák mellett egyszerűen nem szeretnék ezzel is tovább terhelni a játékot, így erre a szezonra egy picit visszavesznek a történetmeséléséből és inkább csak az utolsó hetekben próbálnak valami érdekesebb koncepciót kitalálni a következő szezonra. A másik és –talán egy kicsit valószínűbb– elmélet az az, hogy a hetedik hétre várnak, ahol megnyílik majd a Roadtrip skin és könnyen lehet, hogy főszereplője lesz a szezon lezárásának és a következő beindításának is (ahogy az a Visitorral is történt). Ez még mindig nem magyarázza azt, hogy miért nem történik szinte semmi a pályán, pedig ebből az időutazásból nagyon sok mindent ki lehetett volna hozni.

Akár erre is haladhatna tovább a map - téli dizájnnal állt elő egy játékos

Feltételezések szerint a pálya frissítésről frissítésre fog változni, miért ne jöhetne a következő patch-ben egy havas pályaszakasz?

A másik oldalról nézve viszont könnyen lehet, hogy egy kicsit elkényeztetett minket az Epic a negyedik szezonban és, mint említettem a meta megváltoztatása, a hibák és az androidos kiadás sem könnyíti meg a dolgukat. Ettől függetlenül biztosak vagyunk benne, hogy még rengeteg mindent tartogat ez a szezon, és talán sokan nem is bánják, hogy most inkább a játéké –és nem a történeté– a főszerep.

KÖVESS MINKET FACEBOOK-ON!

Kövess Minket!