Azt hitted ide nem kell az APM?  - Tévedtél, íme a 7 Annoy-O-Tron Kihívás

Azt hitted ide nem kell az APM? - Tévedtél, íme a 7 Annoy-O-Tron Kihívás

Nos, alapból a Hearthstone nem arról híres, hogy igencsak neki kell feküdni az egérkattingatásnak. Persze lehet égetni a kötelet, de azért a 75 másodperc körönként elég szokott lenni, –de ha kell egy kis kihívás, akkor ezt csináljátok meg!

Az egész Hearthstone történetében talán egy ember volt, aki szívesen felemelte volna a köridőt, akár percekre is. Lifecoach persze egy ideje már nem játszik, de az öröksége megmaradt, miután simán képes volt égetni a kötelet az első körben, még akkor is, ha nem volt olyan lapja, amit kijátszhatott volna. Vele ellentétben, a játékos közösség 99%-ka képes döntést hozni záros határidőn belül, és általában simán ki tudják pakolni az elgondolt dolgokat. Pont ebből kifolyólag nem mondhatjuk azt, hogy a HS egy kattintgatás intenzív játék lenne. Azonban most jött egy kihívás, ami próbára teszi a játékosokat. A lényeg, hogy egy meghatározott lap adaggal, egy kör alatt le kell szedni az ellenféltől 7 Annoy-O-Tront és utána be kell ütni a halálosat, lehetőleg egyből. Node lássuk, hogy néz ki a kezünk.

A Radiant-ből kettő is a kezünkben lehet, a lényeg, hogy ennyiből kell megoldani a dolgokat. Nincs aoe, nincs Silence, csak ezt az öt lapot használhatjátok. Persze, egy kis segítséget adunk, egy kis videó formában. Figyelem, a srác nagyon fog örülni a kör végén.

Na lássuk, kinek sikerül mindezt összehozni!

TETSZETT A CIKK? KÖVESS MINKET FACEBOOKON!

Kövess Minket!