Íme az első kép a főmenüről és egy teljes meccs az Artifactból!

Íme az első kép a főmenüről és egy teljes meccs az Artifactból!

A Pax West sok ínyencséget tartogat a kilátogatóknak, –ráadásul a Valve végre teljes pompájában bemutatta az eddig zárt béta állapotban létező Dota 2-es kártyajátékát is.

Nincs további titkolózás a Valve részéről, bemutatták teljes egészében, hogy eddig mit kínál az újonnan hegesztett Dota 2 világon alapuló kártyajátékuk. Az IGN jóvoltából egy 20 perces, 4K-s videó is megtekinthető, melyből látható egy mérkőzés a legelejétől a végéig.

Az alapok tulajdonképpen hasonlítanak a Dotára, ugyanis öt hős az öt elleni csatába vezetjük paklinkat. Mondhatni egyszerűnek tűnik első ránézésre, aztán kiderül, hogy jóval mélyebb tartalmat kínál és bizony a döntéseinknek nagyon is lesz jelentősége már az első perctől kezdve. Először három-három hőst és a hozzájuk tartozó ugyancsak három creepet véletlenszerűen oszt le nekünk a rendszer. Ne felejtsük el, hogy három tábla, azaz lane található az asztalon. Ezek után úgy nyúlunk bele a párharcba ahogyan csak szeretnénk. Két kör között a boltban üthetjük el az időt, és a különböző tárgyak segítségével tovább turbózhatjuk lapjainkat. De nem akarok minden poént lelőni, nézzétek meg magatok milyen élményt kínál az Artifact. Az egyszer biztos, hogy a látvány világa, az effektek, a hangulat és a körítés az már most pazarra sikerült. Engem legalábbis kilóra megvett:

Egy játékos nem volt rest megosztani egy képet a főmenűről, mely hagy azért még némi kívánni valót maga után, de ez a teszt verzió tulajdonképpen, szóval jóval több mindent tartalmaz majd a teljes, és valószínüleg a menü is pofásabb lesz:

KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS!

Kövess Minket!



Gaming - Rocket League-bajnoksággal és többhetes gamer programsorozattal készül a Campona (x)

A videojátékok világa szeptemberben beköltözik a Camponába: a bevásárlóközpont első alkalommal rendez egy majdnem egész hónapon át tartó gamer programsorozatot. A Game of Gamers kampány részeként érkező „Legyél Rocket League Bajnok” esemény nemcsak a videojátékok rajongóinak szól: a szervezők célja, hogy olyan programot hozzanak létre, ahol a gyerekek, a szülők és a nagyszülők is közösen kapcsolódhatnak ki. A hónap során online bajnokságok, a szeptember 19–20-i hétvégén pedig az online döntő és ingyenes családi programok várják az érdeklődőket.

Közvetítések