Kár lenne még temetni a Call of Duty szériát

Kár lenne még temetni a Call of Duty szériát

Az októberben érkező új résznek ugyanis minden oka megvan a sikerre. 

Évek óta azt hallgatjuk a gamersajtó munkatársaitól és a játékosok többségétől is, hogy az Activision által serényen dédelgetett franchise már teljesen kifáradt, köze sincs a szériának hírnevet szerző első epizódokhoz, –és amúgy is, kit érdekel egy új játékként tálalt, de valójában sokadjára lehúzott rókabőr. Ennek ellenére a Call of Duty köszöni, jól érzi magát és a soron következő résznek számító Black Ops 4 is olyan előrendelési számokat produkált, amivel gyakorlatilag földbe döngölte a nagy riválisnak számító Battlefield V-öt. Azonban ezt az eddigi bétatesztek alapján nem is sajnáljuk tőle, hiszen a jól bejáratott többjátékos módok –valamint a vadiúj battle royale lehetőség is– egy rendkívül pörgős, hangulatos és élvezetes játékot ígér. 


A májusi hivatalos bejelentéskor már sejteni lehetett, hogy egy rendhagyó Call of Duty játék készül a Treyarch műhelyében, amikor is azt ígérték, hogy klasszikus egyjátékos kampányt ugyan nem fogunk kapni (amit azzal indokoltak, hogy valami elképesztően kevesen szokták ezeket a játékrészeket végigpörgetni), de a többjátékos szekcióban rengeteg specialista közül válogathatunk, a csapatjáték minden eddiginél fontosabb lesz és csak rajtunk, valamint ellenfeleinken fog múlni, hogy mikor tudjuk gyógyítani karakterünket. 

A legelső bétakörben rá is vetettük magunkat a játékra, hogy megnézzük, az új rész mégis hogyan muzsikál a legendás Black Ops 2 és a szódával fogyasztható harmadik epizódhoz viszonyítva. Több szempontból is meglepett minket a Black Ops 4, hiszen nem csak hihetetlenül izgalmas és gyors tempójú játékot kaptunk, hanem egy olyan címet, ami a jól bevált dolgokat megtartotta és a régi receptet még szórakoztatóbb elemekkel tüzdelte meg. 


Specialisták terén 10 karakter közül választhattuk ki a nekünk megfelelőt, akik nem csak jól kiegészítik egymást a harcban, hanem egytől egyig –harc szempontjából felettébb hatékony– felszerelésekkel és ultimate képességekkel rendelkeznek. Például rengeteget sebző szögesdrótot rakhatunk le velük, grappling hookjukkal hatalmas távolságokat hidalhatunk át, vagy vakító gránátjaikkal pár másodpercre megbéníthatjuk ellenfeleinket. És ez még csak pár a sok közül.

Természetesen a több gyilkosság és harcban való részvétel után aktiválható ultik azok, amik igazán nagy pusztításra képesek, ami miatt különösen fontosan megtalálni a játékstílusunkhoz legjobban illő karaktert. Így az Overwatch Widowmakeréhez hasonlóan átmenetileg minden ellenfelet láthatunk; lángszóróval süthetjük ropogósra a többieket, vagy supportként támogatva adhatunk némi boostot csapattársainknak. 


Szerencsére a játék végre meg se próbál egy felhigított Titanfall, vagy éppen Destiny 2 utánzat lenni, helyette sokkal inkább közelít a hagyományosabb FPS-címekhez, mit sem veszítve a rajongók által várt lendületes játékmenetéből. Persze, még mindig casualbarát az egész –amit leginkább a lehívható scorestreakek mutatnak–, de az eddigiekhez viszonyítva sokkal inkább szükség van a jó célzásra, a fegyverismeretre és másokkal való együttműködésre is. 

Régen élveztünk már annyira Call of Duty játékot, mint a bétateszt alatt a mostani epizódot, –amire csak ráerősített, hogy a battle royale mód is hozza azt a szintet, mint a műfaj jelenkori képviselői, sőt, több tekintetben túl is szárnyalja azokat. Heldeus kollégánk korábban már fejtegette, hogy a PUBG-re is veszélyes lehet a Blackout névre keresztelt mód, ami sokkal szebben néz ki nála, lényegesen jobban is van optimalizálva és még idegesítő bugokat se találtunk benne. 


A konzolos tesztkör alatt úgy éreztük, hogy szinte mindvégig felhasználóbarát szemléletmóddal készítették a fejlesztők a Black Ops 4 battle royale módját, ami praktikus lootrendszerrel, könnyen felpakolható kiegészítőkkel és a fülünknek is kellemes hangeffekttel várja a műfaj kedvelőit. Viszont azok, akik eddig se szerették a battle royale játékokat, azok ugyan tehetnek egy próbát vele, –de jó eséllyel inkább a játék többi módja között fogják megtalálni a számításukat. 

A fentiekből már látható, hogy egy valóban kompakt –és felettébb szórakoztató– játékot fogunk kapni október 12-én, ami PC-re, XBOX ONE-ra és PlayStation 4-re egyaránt megjelenik. Akik pedig szeretnék, még a napokban kipróbálhatják a Black Ops battle royale módját, hiszen szeptember 15-től indul a PC-s nyílt bétateszt.

TETSZETT A CIKK? KÖVESS MINKET FACEBOOKON!

Kövess Minket!