"Csak azért öltem, mert szükséges volt" - Új Ana párbeszédek kerültek be a játékba

Az interakciók rövidségük ellenére remekül mélyítik a karakterek személyiségét. 

Annak ellenére, hogy az Overwatch alapvetően egy MOBA alapú FPS, a Blizzard rengeteg időt és energiát fektet a játék háttértörténetének kidolgozásába és az egész univerzum felépítésébe. Ennek legkirívóbb része a karaktereket bemutató animációs rövidfilmek, –de ne feledkezzünk meg a képregényekről és a voice line-okról sem, amik elmélyítik a hősök személyiségét, ráadásul további részleteket árulnak el múltjukról és jelenlegi érzelmeikről. A hősök egyébként általában a menetrend szerinti eseményekkor kapnak új szövegeket, azonban előfordul olyan eset is, hogy a stúdió mindenféle körítés nélkül helyez el érdekesebbnél érdekesebb karakterek közti interakciókat. 

Nos, nemrég utóbbi történt és egy lelkes rajongó –név szerint SegadorYSoldado– felfedezte, hogy Ana új párbeszédeket kapott. Emlékeztetőül, Ana egykoron az Overwatch szervezet második embere és az egyik leghalálosabb mesterlövész volt a világon, aki a mindent feláldozott a munkája érdekében. Az első interakcióban Doomfist (aki úgy akarja megerősíteni az emberiséget, hogy káoszba taszítja azt, a Talon terrorista szervezet segítségével) szólítja meg a hősnőt, ha egy csapatba kerülnek és azt mondja: "Ana Amari....  gyűlölöm látni, hogy elvesztegeted a tehetséged." mire Ana csak lazán annyit válaszol: "Nos, ez az életem története.

Gabe and Jack on Twitter

Doomfist: Ana Amari...I hate to see your talents wasted. Ana: ...That's the story of my life. https://t.co/o9CYKNzjgj

A második interakció már egy picit érdekesebb, mivel az idősebbik Shimada testvér a résztvevője, aki azt kérdezi Ana-tól, hogy miért hagyta maga mögött a bérgyilkosság művészetét? Amari itt sejtelmesen csak annyit mond: "Sosem voltam bérgyilkos, csak azért öltem, mert szükséges volt."  Hanzo és Ana között egyébként több párhuzam is felfedezhető, mindketten az életüket áldozták egy szervezetnek, egy tragikus eset után viszont elhagyták azt és kívülállók lettek. Ennek tekintetében az íjjászmester kérdését úgy is értelmezhetjük, hogy egy mester útmutatását keresve szeretné megtalálni belső békéjét is visszaszerezni becsületét. 

Gabe and Jack on Twitter

Hanzo: Why did you abandon the assassin's art? Ana: I never was an assassin. I killed only because it was necessary. https://t.co/HSGP5GDfxb

Reméljük a Blizzard hamarosan ismét meglep minket pár hasonló párbeszéddel, amik ha csak kis mértékben is, de tovább színesítik a karakterek háttértörténetét. Nektek egyébként melyik a kedvenc hősök közti interakciótok? 

KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS!

 

Kövess Minket!