Népszerű HS streamer jelentette be a legújabb Artifact lapot

Népszerű HS streamer jelentette be a legújabb Artifact lapot

A Dota 2-ből már jól ismert szörny az óceánok mélyéről most újra feljött, hogy a Valve kártyajátékában is elborzasszon mindenkit.

Nem ő lesz az egyetlen új lap, hiszen itt a napokban néhány újdonságra még fény derül a kártyákkal kapcsolatban, azonban azt tudni kell, hogy a hősök központi szerepet kapnak az Artifactban is. Egy igazi team fight karakterről beszélhetünk és úgy tűnik a Valve szerette volna megtartani ezt a titulusát. Savjz mutatta be a Tidehunter kártyáit Twitteren, –szóval lássuk is mire képes ez a tengeri szörny:

Kezdjük azzal, hogy bitang erős, de tényleg. A 2(dmg)/1(armor)/18(hp)-as statra mindenkinek kikerekedik a szeme első ebben biztos vagyok. Nagyon tankos lapot kapott és ezt még lehet fokozni. A MOBA verziójának fontos kelléke a Kraken Shell, mellyel majd itt is lehet élni, csak itt bármelyik hőst felvértezhetjük vele (+1 armort kap). Ráadásul rögtön kezdhetünk ezzel, majd ez után még egy kártyát kijátszhatunk azonnal passzolás nélkül.

Persze ez mind szép és jó, de nem ezért szeretjük ezt a hőst, –szóval nem hiányozhat a fegyverarzenálja közül a Ravage sem. Négy körös újratöltődési idő van rajta, cserébe Tidehunter ellenségét és a szomszédait biztosan stunolja, valamint a többi ellenséges egységet is 50% eséllyel kapja meg ugyanezt az effektet.

Képzeljük csak el, ha egy valag ellenséges lappal nézünk farkasszemet és még az RNG istenei is ránkmosolyognak. Egy csapásra megváltoztathatjuk nem csak a kör, de még a mérkőzés állását is vele. Tetszetős, mi?

KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS!

Kövess Minket!



Gaming - Rocket League-bajnoksággal és többhetes gamer programsorozattal készül a Campona (x)

A videojátékok világa szeptemberben beköltözik a Camponába: a bevásárlóközpont első alkalommal rendez egy majdnem egész hónapon át tartó gamer programsorozatot. A Game of Gamers kampány részeként érkező „Legyél Rocket League Bajnok” esemény nemcsak a videojátékok rajongóinak szól: a szervezők célja, hogy olyan programot hozzanak létre, ahol a gyerekek, a szülők és a nagyszülők is közösen kapcsolódhatnak ki. A hónap során online bajnokságok, a szeptember 19–20-i hétvégén pedig az online döntő és ingyenes családi programok várják az érdeklődőket.

Közvetítések