Egy régi álom vált valóra: Dendi és Puppey újra együtt játszik egy versenyen!

Alighanem a legnagyobb Dota rajongók szívét megmelengette ez a bejelentés.

Tegnap a Team Secret bejelentette, hogy Zheng "MidOne" Yeik Nai nem tud részt venni az orosz stúdió, a Maincast által szervezett Autumn Brawl névre keresztelt versenyén. Clement "Puppey" Ivanovnak ezért játékost kellett szereznie, –gy jöhetett össze, hogy hosszú idő után újra összeáll a régi barátjával és volt klántársával.

A legutóbbi Tweet akkor még nem fedte fel, hogy ki lehet a beugrójuk, de a pletykák gyorsan szárnyra kaptak, hogy a Na'Vi korábbi midese lehet a befutó, majd tegnap végül valóssággá vált: Danil "Dendi" Ishutin stand-inként szerepel ezen a rendezvényen a Secret színeiben.

Legutóbb 2014-ben játszottak együtt, akkor a The International 4 volt az utolsó tornájuk, melyen egymást segítve igyekeztek a legjobb eredményt elérni, bár az átütő siker elmaradt. Míg Puppey megalapította a Team Secretet, Dendi hű maradt –egészen 2018-ig– az első szervezetéhez, azonban miután nem sikerült a TI8-ra kijutniuk végül közös megegyezéssel felbontották a szerződését.

A rajongók azt hiszem hosszú ideje vártak valami hasonló hírre, illetve arra is nagyon kíváncsiak, hogy melyik lesz az ukrán legenda következő együttese, de ez egyelőre még továbbra is bizonytalan, hiszen a Secret-ben csak, mint stand-in lesz jelen egy verseny erejéig. Sokan már azt is gondolták, hogy Dendi inkább visszavonul, de ezt már ő maga is cáfolta és úgy néz ki tényleg vissza akar térni az élvonalba.

Ez egy nagy lehetőség számára, hogy bemutassa milyen fából is faragták,hogy  és igenis van helye a profik között. Az első mérkőzését október 12-én, 17 órától játssza a Team Secret színeiben a Maincast Autumn Brawl-on. Még inkább fokozza az érdeklődést az a tény, hogy a Secret arra az ágra került, ahol a Na'Vi található, –tehát ha az ukrán ötös győzni tud, akkor Puppey és Dendi legendás duója volt csapata ellen szállhat ringbe.

A mérkőzést magyarul szintén lehet követni pénteken délután, a csatornát később tesszük majd elérhetővé.

KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS!

Kövess Minket!