Doomfist nerfet, McCree és Bastion pedig buffot kap a következő PTR frissítéskor!

Doomfist nerfet, McCree és Bastion pedig buffot kap a következő PTR frissítéskor!

A fejlesztői kommentár alapján a változtatások hamarosan landolnak majd a tesztszerveren. 

Előző héten a Blizzard új projektbe kezdett, melynek keretén belül meghívják az Overwatch legnépszerűbb streamereit a főhadiszállásra, hogy onnan közvetítsenek és beszélgessenek a fejlesztőkkel. A legutóbbi vendég Lane "Surefour" Roberts volt a Los Angeles Gladiators Overwatch League csapatból, Joshua Noh pedig csatlakozott hozzá a design részlegtől, aki elárult néhány részletet a ránk váró hősváltoztatásokról. Nézzük is végig, milyen karakterek számíthatnak átalakításra a következő PTR frissítés során. 

Doomfist

Doomfist egyike azon karaktereknek, akik miatt folyamatosan forrong a casual és profi közösség is egyaránt. Nos, a stúdió meghallgatta a panaszokat és első körben azzal kísérleteztek, hogy lecsökkentették a Rocket Punch képesség maximális távolságát 40%-kal, –azonban a tesztek során borzalmas érzés volt a hőssel játszani, szóval elvetették az ötletet. A Seismic Slam azonban nem úszta meg gyengítés nélkül és a távolságát 20-ról 15 méterre csökkentették, ráadásul a sebzése is változott 85-ről 65-re. Érdekesség, hogy hozzá nyúltak a Rising Uppercuthoz is és lecsökkentették azt az időtartamot, amíg a képesség megbénít minket eltalálása után.

Bastion

A stream során a nézők rákérdeztek Bastion-re is, mire Joshua arról tájékoztatott minket, hogy jelenleg apróbb átalakításokon dolgoznak a karakteren. Első lépésként megnövelték a Recon mód tárkapacitását 25-ről 35-re, hogy ne kelljen olyan sűrűn újratölteni, továbbá egy olyan változtatás is képbe került, ami elősegítené, hogy minél távolabbra lő, annál pontosabb találatokat vihet be. Utóbbi még csak koncepciós fázisban létezik, és nem garantált, hogy be is kerül a PTR-re.

McCree

Sokan úgy vannak vele, hogy Ashe tulajdonképpen egy felturbózott McCree és valószínűleg át fogja venni a pisztolyhős szerepét a játékban. A Blizzard is látja ezeket az előjeleket; úgy határoztak, hogy a Fan The Hammer sebzésére rádobnak egy lapáttal és a lövedékek a maximális 45 helyett 55-öt fognak sebezni majd.

A változtatások még ugyan nincsenek a PTR szerveren, viszont ha tippelnünk kéne, akkor már akár a jövő hét folyamán is bekerülhetnek majd. 

Szerintetek egyébként jó döntéseket hozott a Blizzard?

KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS!

 

Kövess Minket!