"Ez a rendezvény sok motivációt adhat, végre igazi tétre megy a játék" - interjú a WiLD csapatával

Meglepetésre ugyan kikaptak a KmK Bajnokság LAN döntőjén a ROG együttesétől, de még így is hazánk legerősebb ötöseként tartják őket számon R6S-ben.

A WiLD mondhatni egyeduralkodója volt a magyar Siege-nek. Persze az elmúlt szűk két évben voltak felvillanásai a THR-nek és a ROG-nak is, de a legfontosabb és legnagyobb díjazású versenyeket rendre a WiLD nyerte meg. Ám az elmúlt fél esztendőben nem egy változáson estek át a kezdőt illetően, ezért a mostani herkii, w1oza, lino, hedsut, combat ötös viszonylag újnak mondható. Ráadásul mindenki felkapta a fejét, amikor múlt héten kikaptak a ROG-Warriorstól egy közösségi bajnokság döntőjében.

Az MNEB osztályozó kupa döntőjébe, melyet a PlayIT-en rendeznek, viszonylag könnyedén bejutottak. Már az első nyílt selejtezőt megnyerték, majd a playoffban is veretlenül meneteltek a fináléig, az utolsó mérkőzésen azonban még bizonyítaniuk kell, hogy ők az első szezon legnagyobb esélyesei. A LAN-ról és a jövőre induló MNEB első szezonjáról is beszélgettünk velük:

Az R6S hazánkban mondhatni rétegjátéknak számít. Ti miért választottátok ezt a játékot, miben különbözik szerintetek igazán a többi FPS-től?

Combat: "Azért kezdtem el ezzel a játékkal játszani, mert a BF4-es csapatom indított egy R6 Siege divisiont és beválasztottak engem is abba a lineupba, de végül a csapatnak nem jött be a játék, viszont én itt ragadtam a Siegeben. Szerintem ez a játék abban különbözik a többi FPS-től, hogy sokkal több taktikát kell alkalmazni, sokkal több helyre kell figyelni egyszerre és a játékmenet többféleképpen alakítható, így gyakorlatilag sosincs két egyforma kör, a lehetőségek száma mondhatni végtelen."

Herkii: "Rengeteg címmel játszottam a Siege előtt és legtöbbször mindig próbáltam valamelyik csapatba bekerülni, csak aztán ráuntam mert egyhangúak voltak a játékok. A Siege azért fogott meg, mert itt nem meta szerű gameplay van, mint például egy LoL-ban. Nyílván itt is vannak gyengébb és erősebb karakterek, de nem az történik, hogyha kiválasztasz egyet, akkor tulajdonképpen nyertél."

Hedsut: "Először nem igazán akartam ezzel a játékkal játszani, de az egyik ingyenes hétvégén az osztálytársam rávett, hogy próbáljam ki és játsszak vele. Ez volt az a pillanat, amikor megkedveltem az R6S-t és azóta se tudom abbahagyni. Tulajdonképpen azért szerettem meg ezt a játékot, mert a pálya rombolhatósága és a sok operátor rengetek taktikai lehetőséget hozzáad a meccsekhez, szóval soha nem tolok két ugyan olyan kört, így mindig változatos. Ezért is különbözik igazán a többi FPS-től."

w1oza: "Én azért kezdtem el a Siege-el játszani, mert egy olyan élményt nyújt számomra, amit semelyik másik játék sem. Nincsenek begyakorolt spotok mint pl CS-ben, valamint folyton változnak a pályák és a meta is."

Lino: "Hogy őszinte legyek, amikor Hedsut hívott játszani nem tetszett a játék. Túl komplikáltnak találtam, mivel a többi FPS-hez képest azért valljuk be, hogy bonyolultabb. Egy kis idő múlva viszont, mikor már kezdtem megérteni a lényegét és átláttam az operátorok felhasználási lehetőségeit (erősségük/gyengeségük), akkor egyre jobban megkedveltem. A mai napig szeretek a játékkal játszani és konkrétan már a suliból hazafele menet is a taktikákon gondolkozom."

Kérlek mutassátok be egy kicsit a csapatotokat! Csak az R6S pörög vagy más játékkal is foglalkoztok?

Combat: "Csapaton belül nagyrészt csak az R6 pörög, de akadnak játékosaink, akik néha más játékokat is tolnak (pl.: CoD BO4), illetve a BF5 megjelenése után én azzal fogom még tolni a Siege mellett."

Herkii: "A második legújabb tagja vagyok az ötösnek, szóval a múltról sokat nem tudok mondani, de a jelenről annyit, hogy mindenki megpróbálja a maximumot belerakni iskola és munka mellett. Persze a Siege mellett pörögnek más játékok is. Van amit a fun miatt, és van amit külön céllal játszok, hiszen a Siege-ben nincsen rendes gyakorló mód, ezért rá vagy szorulva arra, hogy más FPS játékokban fejleszd magad. Erre jó a CoD, néha CS:GO, de volt már példa Deceitre is."

Hedsut: "Mindenkinél elsősorban az R6 pörög, de kikapcsolódás vagy akár aim training (célzás gyakorlása - a szerk.) céljából még a CoD és a CS:GO is elő szokott kerülni."

w1oza: "Mivel én vagyok a legfrissebb tagja a gárdának, ezért a régi dolgokról nemigen tudok nyilatkozni. Én Xbox-ról jöttem át, de ott is ugyanúgy ezzel játszottam. A váltást követően célom volt ezen a platformon is bekerülni a legjobb magyar csapatba. Ez egy év után sikerült és erre nagyon büszke vagyok. Persze azért időnként más játékot is elindítok, mivel az R6S-ben nincs aim gyakorlási lehetőség, szóval sokszor muszáj CS-ben tréningezni. Egyébként van amit szimplán csak azért játszom mert élvezem, ilyen például a Hearthstone."

Lino: "A csapatösszhang azt kell mondjam, hogy talán most a legjobb. Nagyon jól megértjük egymást, mind a játékban, mind a való életben. A múltkori csapatépítő bootcamp nagyon jót tett nekünk, mert végre élőben is tudtunk beszélgetni egymással. Én igazán büszke vagyok a srácokra, mert látszik mindenkin az, hogy tenni akarnak a cél érdekében, ami természetesen a Pro League elérése. Az alapvető tisztelet és odafigyelés nem csak az életben, hanem a játékban is megfigyelhető, ami nagyon fontos a győzelemhez."

Az MNEB bejelentése sok játékost ösztönzött arra, hogy csapatokba verődve megpróbálkozzanak a bejutással. Ez nektek parádésan jól sikerült és ott lesztek az első szezonban. Mindig együtt játszottatok vagy hogyan alakult ki ez az ötös nálatok?

Combat: "Kicsit több, mint egy éve alakult meg ez a csapat, bár az eredeti felállásból már többen is kikerültek sajnos (Folli, Robza, Strike). Kezdetben Wasted néven játszottunk, majd jött a nagy ajánlat, hogy a WiLD Multigaming játékosai lehessünk, ami egy kihagyhatatlan lehetőség volt számunkra."

w1oza: "Nagyon örültem, amikor először olvastam az MNEB-ről, hiszen ez egy hatalmas lehetőség a kicsit és a nagy csapatoknak is, mivel ekkora tét még soha nem volt a magyar Siege életében. A Pro League még szerintem messze van a magyaroknak. Ennek rengeteg oka van. Viszont a Challenger League az egy sokkal reálisabb célként lebeghet a magyarok szeme előtt."

Lino: "A mostani elsődleges lineup-ban Én(Lino), Combat és Hedsut az, aki a legrégebb óta játszunk egy csapatban. Én egyébként tavaly decemberben csatlakoztam hozzájuk, Combatot és Hedsutot pedig a WiLD R6S gárda legelső tagjai között tartják számon. Herki idén nyáron, w1oza pedig ősz elején érkezett. Herki egyből közénk került, míg w1oza eleinte csak csere volt és később "lőtte" magát a kezdőbe."

Rögtön az első selejtező után meg volt a playoff és utána is szenzációsan játszottatok! A döntő viszont más lesz, hiszen nem online, hanem LAN körülmények között kell lejátszani! Meséljetek egy kicsit, mire számítotok a PlayIT-en és mennyivel másabb lesz esetleg a felkészülésetek erre a meccsre?

Combat: "Felkészülés szempontjából nem kell semmi extrára gondolni, csak módosítunk egy-két taktikánkon és felállásunkon, aztán már készen is állunk a LAN döntőre."

Lino: "Én úgy gondolom, hogy a játéktudásunk elegendő ahhoz, hogy bármilyen meccsen odategyük magunkat és jó eredményt érjünk el. Egy LAN-on azért ez annyival másabb lesz, hogy fejben sokkal jobban rá kell majd koncentrálnunk az összecsapásra és egyértelműen jobban fogunk izgulni, illetve olyasfajta zavaró tényezőkkel találkozhatunk, ami otthon nem feltétlenül zökkentene ki minket mérkőzés közben."

Jövő év elejétől startol az MNEB első szezonja, milyen várakozásokkal indultok neki? Illetve egy ilyen kezdeményezés révén elképzelhetőnek tartjátok, hogy akár magyar csapat a Pro League vagy a Challenger League közelébe kerüljön?

Combat: "Bizakodóak vagyunk az MNEB első szezonjával kapcsolatban, szerintünk jól fog menni. Ez a rendezvény pedig már most nagyon nagy motivációt adhat a magyar játékosok számára, mivel végre igazán nagy tétre megy a játék, amire eddig sajnos nagyon kevés lehetőség volt. A Pro League-től még messze van a magyar színvonal, de a Challenger League-be való bejutás az szerintem elérhető."

Herkii: "Nagyon megörültem, mikor bejelentették az MNEB-et. Hatalmas reményeket fűzök hozzá és természetesen, mint mindig meg akarjuk nyerni. Bízom abban is, hogy ez ösztönözni fog más magyarokat is kisebb-nagyobb versenyek megszervezésére. Soha nem tartottam lehetetlennek egy magyar együüttest Challenger/Pro League-ben. A legnagyobb probléma egyébként sem a játékosokkal és a communityvel van, hanem a mentalitással, mert rengeteg a tehetséges alakulat az országban, csak senki nem tud egy teamben maradni 4 hétnél tovább. Aki mégis az már elkezd fejlődni és egyre közelebb jut a céljához. Viszont legtöbbször sajnos nincs kellő támogatása a játékosoknak pl: fizetés stb., így muszáj dolgozniuk esetleg mellette iskolába járniuk is, ezért nem tudják belerakni a maximumot és lelassul vagy megáll az előrehaladás folyamata. Jelenleg a Challenger League-re 2 esélyes együttest is látok, akik megfelelnek minden feltételnek - hogyha nem nézzük a szabályokat akkor hármat -, de nekik is rengeteget kell gyakorolniuk és nem szabad feladniuk, mert egyáltalán nem elérhetetlen."

Hedsut: "Szerintem elég jó esélyünk van az első hely megszerzésére az MNEB első szezonjában, mivel elég jónak tartom a csapatot jelenlegi formájában és biztos vagyok benne, hogy mindenki 110%-ot fog beleadni, hogy ez így is történjen. A Pro League úgy gondolom még jelen pillanatban messze áll a magyar csapatoktól, de a Challenger Leaguebe való bejutást már nem tartom olyan távolinak és szerintem egy két szezon múlva már akár be is juthat oda magyar együttes."

Lino: "Egyértelműen ösztönözni fogja a csapatokat a gyakorlásra az MNEB. Motivációt jelent, hogy fejlődjenek, hiszen mindenki szeret nyerni és el akarná hódítani az első helyet. Nagyon reménykedem benne, hogy a jövőben több ilyen bajnokság is lesz. Már csak azért is, hogy Magyarországon is beinduljon az e-sport, az emberek pedig úgy gondolhassanak rá, mint megélhetési forrás. Minél több időt és energiát fektethetnének bele, annál hamarabb vezetne egyenes út a célig, a Pro League-ig."

KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS!

Kövess Minket!