Elnöki meghívót kapott az OG két finn játékosa!

Elnöki meghívót kapott az OG két finn játékosa!

Finnország miniszterelnökének személyes levelét vehették át a játékosok, meghívták őket ugyanis a finn függetlenség napjának megünneplésére.

Jesse 'JerAx' Vainikka és Topias 'Topson' Taavitsainen a 2018-as The International megnyerésével azt gondolom felért a csúcsra. Az OG fantasztikus története –nyílt selejtezősként diadalmaskodtak– még a Dotán kívüli emberek figyelmét is felkeltette. Ennek eredményeként az újonnan lett milliomosokat Finnország elnöke személyes levélben invitálta meg az ország egyik legnagyobb ünnepségére.

A finn társadalom számára igen nagy megtiszteltetés, ha meghívást kapnak a "Finn Függetlenségi Napra", ráadásul az OG játékosai az első olyan e-sportolók, akiket külön felkértek, hogy szerepeljenek ezen az eseményen.

Ez a hagyomány 1919-ben kezdődött, és azóta minden évben az elnök meghívja az országot nemzetközi szinten is képviselő sztárokat és sportolókat. Olyan személyek, –mint például a Forma 1-ben remeklő Kimi Räikkönen vagy Mika Häkkinen– már a múltban is részt vettek ezen a rendezvényen.

Úgy tűnik, hogy az elnök tanult az előző esztendőben elkövetett hibájából, hiszen a tavalyi TI győztese, Lasse 'Matumbaman' Urpalainen nem kapott meghívást.

KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS!

Kövess Minket!



Gaming - PS4 – generáció, amely még mindig aktívan formálja a játékipart (x)

Szponzorált cikk Bár a videojáték-ipar dinamikája gyors ütemben halad előre, a Sony PlayStation 4 platformja olyan mérföldkövet jelent, amely még évek múltán is meghatározza a játékkultúrát. A PS4 nemcsak eladási számaiban, hanem tartalmi kínálatában, technológiai stabilitásában és közösségi jelenlétében is kiemelkedő volt – és az is maradt. A konzol mai napig aktív ökoszisztémája lehetővé teszi, hogy játékosok milliói továbbra is magas színvonalon kapcsolódjanak be új vagy klasszikus címekbe – legyen szó kompetitív esport élményekről vagy történetközpontú kampányokról.

Közvetítések