"Poénnak indult, de komoly jövője van a csapatnak" - Interjú a PlayIT győztessel

A Magyar Nemzeti E-Sport Bajnokság osztályozó kupájának döntőjében a Sixth Sense két könnyed győzelemmel felülkerekedett a hazai R6S versenyek uraló WiLD-on.

Nem oly rég rendezték meg a PlayIT-en a Rainbow Six: Siege MNEB osztályozó kupájának fináléját, ahol az addig favoritként emlegetett Wild by Lagardère Sports csapott össze az újonnan alakuló Sixth Sense ötösével, melyben korábbi WiLD-ban játszó játékosok is felbukkantak. Előzetesen talán senki nem várt ilyen egyértelmű és könnyed győzelmeket, ráadásul pont a WiLD ellen. Teniszben is simának mondható 6-3, 6-2-es összesítéssel azonban sikerült a Sixth Sense-nek győzedelmeskednie és begyűjtenie a 200 ezer forintos nyereményt. Ez, mely mondhatni az MNEB főpróbája volt, nagyon jól sikerült tehát számukra, de ezzel nincs még vége, hiszen 2019-ben indul az első szezon, ahol ez a két együttes újra összeméri majd az erejét.

Miként alakult a gárdájuk vajon és mi motiválta a srácokat? Mit gondolnak a nemzeti bajnokság ötletéről és mit várnak maguktól? Többek között ezekre a kérdésekre is választ kapunk a diadal utáni kérdezz-felelekből:

KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS!

Kövess Minket!