Újabb tények a 2. Morphelo Bajnokság etikai vétsége kapcsán!

Újabb tények a 2. Morphelo Bajnokság etikai vétsége kapcsán!

Megkíséreljük felfedni a II. Morphelo Bajnokság körül kialakult botrány hátterében megbújó igazságot.

Morálisan megkérdőjelezhető kiskapu, avagy így zsebeld be az aranyat! címmel egy különös esetről számoltunk be nektek a hét elején, és arra voltunk kíváncsiak, hogy szerintetek valóban el lehet-e menni idáig a győzelem érdekében. Ezt követően másnap egy helyreigazító cikkben fejet hajtottunk a közösség rendelkezésünkre bocsátott információi előtt. Ezek az információk azonban egy nem hivatalos World of Tanks statisztikával foglalkozó oldalról, a GosuTactics-ről származtak, és bár kellően pontos képet kapunk segítségével a személyes értékelés alakulásáról, azonban megtévesztő, mert időszakosan mutatja a változásokat, és egy folyamatosan javuló tendencia látszatát kelti.

Nem csalásról beszélünk, még csak nem is szabályszegésről!

Még egyszer nyomatékosan leszögeznénk, hogy a II. Morphelo Bajnokság szabályzata nem tesz említést a PR rontásról, így ez a cselekedet nem sérti a szabályokat, így csalásnak sem nevezhető. Mindössze egy olyan morálisan megkérdőjelezhető lépésnek minősül, amit a fair play szellemében sosem lett volna szabad elkövetni.

Itt ragadnánk meg az alkalmat, hogy még egyszer elnézést kérjünk a közösségtől a kellő utánajárást nélkülöző első hír miatt. Ez a hiba nemcsak a közösségen belül okozott felesleges konfliktusokat, hanem a vétkeseket is kis híján tisztázta. Ezt a malőrt soha nem lett szabad volna elkövetni, és -ahogy a helyreigazító cikkben is kijelentettük- az ilyen esetekre innentől különös figyelmet fordítunk. A rövid bevezetőt követően pedig térjünk rögtön a lényegre.

Legújabb cikkünk mozgatórugója az alábbi beszélgetés

Szerkesztőségünknek Tani "IceSanYSándor és Túri "eSuba_Hypnotised" Zsolt bocsátották rendelkezésére ezt a november 5-ei beszélgetést, ami a BECT csoportban született, -és aminek hitelességét mindketten alátámasztják. A neveket a résztvevők személyiségi jogai védelmében kitakartuk. A beszélgetésben leírják, hogy az "easy 40K gold" miatt le kell rontani a PR-t, -sőt pala, azaz Palalfonz neve is említésre került.

Ez önmagában nem bizonyít semmit, de szándékosságot feltételez!

Be kell látni, hogy ez a beszélgetés önmagában csak egy barátok közti viccelődés, -semmi több. Természetesen mélyebbre kellett ásnunk, hiszen ez alapján feltételezhető, hogy valami van a háttérben!

Az 1.3-as teszt szerver a következő állomás

Mint azt bizonyára tudjátok, a normál felhasználói profilunkról készített másolattal játszunk a teszt szerveren. Az 1.3-as teszt szerver esetében az október 31-ei állapotokat képezték le. Ennek tudatában a Tarczay csoport döntőseit vettük górcső alá, és kiderült, hogy az említett játékosokon kívül többen is sárosak lehetnek. Egész pontosan a négyből három csapat rendelkezik legalább egy olyan játékossal, akik vélhetően november 5-étől kezdődően szándékosan rontották 7.000 alá a személyes értékelésüket. A szóban forgó játékosok a HEADHUNTERZ csapatából edlanders, a BECT-ből palalfonz és Redline_camp_on_the_hill, és végül, de nem utolsó sorban a BEHOM-ból silaj1. Az október 31-ei statisztikájuk alapján mindannyian bőven 7.000 PR fölött voltak, ami időközben épp 7.000 alá süllyedt.

edlanders (jelenleg 6.825 PR)

palalfonz (jelenleg 6.947 PR)

Redline_camp_on_the_hill (jelenleg 6.990)

silaj1 (jelenleg 6.993 PR)

Hogyan rontották le a személyes értékelésüket?

A Team Battle játékmódban különösen sok pontot eshet vissza az értékelésed egy-egy vereséget követően, így szándékosan gyenge teljesítmény mellett mindössze egy tucat mérkőzésből több száz ponttal csökkenhet a PR. Az alábbi képek a 2018 november 28-ai állapotokat mutatják.

palalfonz (25 csata, 28%-os győzelmi arány)

Redline_camp_on_the_hill (18 csata, 33,33%-os győzelmi arány)

silaj1 (13 csata, 23,08%-os győzelmi arány)

edlanders (17 csata, 11,76%-os győzelmi arány)

A Wargamingtől Ph3lan válaszolt megkeresésünkre

"A PR rating-et automatikusan kalkulálja a rendszer, ezt a support nem követi nyomon. Mi csak azokat az értékeket látjuk, amiket ahhoz használunk, hogy kiszámoljuk a PR-t (ezeket látod te is a screenshot-okon amiket küldtél). Ebben az esetben rajtatok, a verseny szervezőin múlik, hogy eldöntsétek, hogy a játékosok szándékosan próbálják-e manipulálni a PR-jüket, és hogy ez ellentétes-e a verseny szabályzatotokkal." - Ph3lan

A nyilatkozat szerint a Wargaming nem tud utánanézni a személyes értékelés változásainak. A személyes értékelés tehát egy olyan mérőszám, aminek az alakulását nem lehet napi szinten nyomon követni, -pedig leírhatatlanul nagy segítség lett volna, ha ezeket az adatokat a rendelkezésünkre tudják bocsátani.

Bodzy, az emlékverseny egyik főszervezője is nyilatkozott az eset kapcsán

"2 napja folyamatosan mennek a tárgyalások és akár pro akár kontra dolgokra való bizonyíték keresések, a játékosokkal kapcsolatban a szervezőknél. Előre leszögezem, bizonyíték nélkül nem állítunk semmit!

Amikor kikerült Scheff cikke, amire Mi bizonyítékot akkor még nem találtunk, nem voltunk hajlandóak 100 %-os információ híján lépni, nem akartunk abba a csapdába beleesni, hogy ok nélkül állítunk valamit. Tudomásul vettük, hogy a szabályzatba benne hagyott kiskaput valakik kihasználták, de ha szó szerint értelmezzük a szabályzatot, akkor tehetetlenek voltunk ez ellen! Ugyanakkor morálisan egyöntetűen elitéltűk a cselekedetüket! Mindeközben a színfalak mögött, folyamatosan kerestük azt a megoldást ami vagy az ártatlanságukat, vagy a szándékos kijátszásukat igazolja. És itt a szándékosságon van a hangsúly! Azt még eltudtuk volna fogadni, hogy a játék mechanikája alapján valaki ront közben kismértékben az értékén, viszont az ilyen nagy mértékű rontás, normál menetben nem lehetséges, az egyik játékos közel 600-at rontott a személyes értékelésén! Éppen ezért vettük fel a kapcsolatot a Wargaminggel!

Amit sokan elfelejtenek a teszt szerver az éles szerver tükrözött képe egy adott állapot szerint! A mostani teszt szerverre az október végi állapot szerint van tükrözve. Tehát ott már nem látható, hogy a játékos mondjuk október 31.-e után mit csinált az éles szerveren, így az akkori PR értéke látható!

A kizárt csapatból két tag is bőven meghaladta a 7000-es értéket, az egyik játékos közülük 7578-as PR számot tudhatott a nevénél! Ugye senki nem gondolja, hogy csak két rossz csatát fogott ki és ez levitte a számot? A másik, hogy mivel nem a kihirdetéskor jelentkeztek, hanem majdnem a nevezés vége előtt bőven volt idejük ezt lejjebb tornázni. A végső és végül a – hívjuk perdöntő – bizonyítékot egy FaceBook beszélgetés képernyő mentése hozott meg nekünk, amelyben megbeszélték a PR rontást!

Ugyanakkor volt két másik játékos, akik a nevük felmerülésekor, azonnal konstruktívan álltak a dologhoz és végig együtt működtek velünk, náluk a szándékosság kizárható, és a romlásuk is kisebb mértékű. Éppen ezért döntöttünk úgy mivel nem lehet bizonyítani a szándékosságot, nekik engedélyezzük az indulást!

Minden döntésünkbe bevontuk Morphelo édesapját, aki a leginkább kompetens dönteni a Bajnoksággal kapcsolatban.

De mindettől függetlenül zárószóként álljon itt Morphelo édesapjának a szavai, aki a következőket nem csak mint édesapa, hanem mint a Bajnokság egyik főszponzora közölte Velünk telefonon:

„Nem engedem, hogy a fiam nevével fémjelzett eseményt akár a legkisebb mértékben is a jogosulatlan előny beárnyékolja! Ha ki kell zárni a csapatokat, akik a fiam által mutatott értékrendnek nem felelnek meg, akkor zárjuk ki, akár azon az áron is, hogy abban az osztályban nem lesz nyertes! Ezek a dolgok Roni szellemével teljesen ellentételesek! „

Úgy gondolom, hogy ezzel az érveléssel nem lehet vitatkozni, mert mint szülő teljes mértékben egyetértek!

Köszönetet mondok azon játékosoknak, akik segítették bármilyen módon az igazság kiderítését, és köszönöm Scheffnek is akivel végül közösen tudtuk megoldani ezt a helyzetet. Mi mindenképpen tanultunk az esetből és a következő Bajnokságnál már a tanulságok levonásával fogjuk tudni megrendezni az eseményt." - Bodzy

Mi az igazság?

A visszajátszások ellenőrzésénél számos szempontot kell figyelembe venni. A két legfontosabb, hogy november 5-e után, illetve a nevezési űrlap kitöltése előtt készültek-e. A Wotreplays minden feltöltött visszajátszás dátumához két órát ad, ami azért fontos, mert ha silaj1 visszajátszásainak időpontját 2 órával csökkentjük, akkor azt az egybeesést tapasztaljuk, hogy csapata (a BEHOM) épp a Team Battle csaták lejátszása után neveztek a versenyre. Edlanders esetében november 6-ai csatákat láthatunk november 12-ei nevezéssel.

silaj1 edlanders
9/13 visszajátszás 4/17 visszajátszás
1. csata 1. csata
2. csata 2. csata
3. csata 3. csata
4. csata 4. csata
5. csata
6. csata
7. csata
8. csata
9. csata

A Wotinfo csapata megvizsgálta a visszajátszásokat, és úgy találták, hogy edlanders és silaj1 esetében nincs szándékos PR rontásra utaló jel. Ellenben palalfonznál és Redline_camp_on_the_hillnél megállapították, hogy szándékosan rontották le személyesen értékelésüket, -így a BECT-et kizárták a versenyből. A diszkvalifikáció után megkerestük palalfonzt, aki így nyilatkozott nekünk.

"Sajnálom, és bocsánatot kérek az egész magyar WoT közösségtől, Nem gondoltam teljes mértékben bele ennek a versenynek a súlyába, és erkölcsi szabályt szegtem. Ezúton szeretnék mindenkitől elnézést kérni, főleg Morphelo családjától." - palalfonz

Zárszóként pedig szeretnénk, ha figyelembe vennétek, hogy mindenki követhet el hibákat, de ha beismeri, akkor máris egy lépést tett előre. Sosem volt, és sosem lesz célunk, hogy egyes játékosokat megbélyegezzünk, de igenis be kell látni, hogy tisztességen és sportszerűen kell versenyezni -még ha csak egy e-sport szinten haldokló, online játékról van is szó.

TETSZETT A CIKK? KÖVESS MINKET FACEBOOKON!

Kövess Minket!



World of Tanks - Ismerd meg a WZ-111 5A tankágát

Használd ki a normál járművekre szóló kedvezményeket, a küldetéseket és a különleges ajánlatokat, hogy meghódítsd a kiegyensúlyozott WZ-111 model 5A vezető kínai nehéztank-ágat.