Nyolc összecsapásból három győzelmet tudhat magáénak a HyperioN a SEC versenyén

Nyolc összecsapásból három győzelmet tudhat magáénak a HyperioN a SEC versenyén

Jelenleg a negyedik helyet foglalja el a magyar csapat a csoportban.

Javában zajlik az ESL Délkelet-európai Bajnokság nyolcadik szezonja, ahol már egy teljes magyar felállással rendelkező csapatnak is szurkolhatunk: ők pedig nem mások, mint a  hussaRtorzsier9kremaiNmarkk ötössel rendelkező HyperioN e-Sports együttese, akik négy mérkőzésnapon vannak túl. Az idei csoportkör lebonyolítása az ESL Pro League formátumára hasonlít, ugyanis itt is mindenki játszik mindenkivel kettő darab BO1-et.

HyperioN október 24-én lépett először pályára a bajnokságban, ahol a szerb és bosnyák játékosokból álló PSYCHOACTiVE csapatával küzdöttek meg, és sikerült is győzelemmel debütálniuk, Inferno-n 16-8-ra, míg Cache-en 16-13-ra győztek a magyar srácok: így máris hat ponttal rendelkeztek.

Egy nappal később már egy picivel ismertebb ellenféllel kellett farkasszemet nézniük, hiszen a Nexus csapata Romániában a legerősebbnek számít, és bár a HyperioN próbálta megszorongatni mind két pályán a Nexus-t, Mirage-on 16-12-re, míg Inferno-n 16-11-re győzött a román együttes.

Pár nap szünet után, november elsején játszott ismételten a magyar csapat, a szintén román knockout csapata ellen, mely mérkőzésen mindkét fél egy-egy pályát nyert, hiszen bár Cache-n a knockout győzött 16-9-re, egy dupla hosszabbításos Mirage-on végül a HyperioN diadalmaskodott 22-19-re, így már 9 ponttal rendelkeztek a tabellán.


Három nappal később pedig a verseny legnagyobb esélyesével, az ESL Pro League-ben is játszó Windigo ötösével küzdött meg a magyar csapat, –és bár az első pályán Mirage-on még volt olykor-olykor beleszólása a mérkőzésbe (ezt mutatja a 16-10-es eredmény is), Nuke-on már nagyon nem találták magukat a magyarok, és csupán csak két kört sikerült megnyerniük.

Négy mérkőzésen tehát már túl vannak a fiúk, ezen kívül pedig három mérkőzésük van már csak hátra, ahol ellenfeleik a SinnerS, a Bpro, illetve a horvát Locastic lesz majd, mely csapatok jelenleg a HyperioN mögött találhatóak a bolgár Bpro kivételével.

Következő mérkőzésük a jelenleg utolsó helyen álló SinnerS ellen fog majd zajlani november 7-én, mely párharcot 18:00-tól élőben követhettek az alábbi csatornán!

Nézd meg esporthuCS élő videóját a www.twitch.tv weboldalon

KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS!

Kövess Minket!



Közvetítések