Leteszteltük a Shadow of the Tomb Raider első DLC-jét!

A The Forge beváltotta a hozzá fűzött reményeket. 

Szeptember 14-én kaptuk meg a legújabb Tomb Raider trilógia záró epizódját, ami történet szempontjából több hasonlóságot is mutatott a zseniális PlayStation 4 exkluzívval, az Uncharted negyedik részével. Bár köztudottan voltak kisebb-nagyobb hiányosságai, viszont összességében egy olyan részt kaptunk, ami akár 30 óra önfeledt szórakozást is tud biztosítani, ami már önmagában is komoly fegyvertény. 

Éppen ezért örültünk annak, amikor megérkezett az első DLC-nek számító The Forge, ami méltó módon egészíti ki a szeptemberben megismert történetét és pont annyi újdonságot hoz, hogy érdemes legyen végigpörgetni. Na, de lássuk is a részleteket!

Leteszteltük a Shadow of the Tomb Raidert!

nkAAA | 18/09/16 20:28 Férfiasan be kell valljuk, hogy Lara Croft iránti szerelmünk igencsak régóta tart, hiszen még a kilencvenes évek közepén kezdődött. Azóta, –ahogy másoknál is lenni szokott–, több hullámvölgyön ment keresztül a kapcsolatunk, ami többségében örömteli pillanatokban bővelkedett, de természetesen voltak negatív momentumai, és szégyenszemre apróbb mellékvágányai is.

Ugyebár az igazán jó DLC-k azok, amik azokat a felhasználókat is képesek megmozgatni, akik az alapjátékot már rongyosra játszották. Pont ilyen a The Forge is, ami megfelelő mértékben épít az eddig megszokott elemekre, de közben olyan új mellékküldetést és sírt is elhoz nekünk, ami továbbfűzi az amúgy sem túl sovány történetet. 

Az Echoes of the Past névre hallgató küldetésben egy helyi lány, Abby múltjában kell kutakodnunk, ami természetesen vadiúj rejtélyekkel és fejtörőkkel jár. Ha szerettétek az alapjáték efféle kihívásait, akkor ezt is bírni fogjátok, hiszen a készítők ismét egészen jól be tudták lőni a feladatok nehézségeit. 

5 tipp, amivel könnyebb lesz a Shadow of the Tomb Raider

5 tipp, amivel könnyebb lesz a Shadow of the Tomb Raider

Kalandunk során számtalan ősi és kevésbé ősi titokra derítünk fényt, miközben azért egy-két helyen biztosan szidni fogjuk a fejlesztőcsapat tagjainak felmenőit, mire rájövünk, hogy pontosan miként tudjuk kivitelezni a továbbjutást. Persze, ha úgy érezzük, hogy az idegrendszerünk már nem képes megbirkózni ekkora terheléssel, akkor egyszerűen vegyük csak lejjebb a nehézségi szintet és ne szívassuk magunkat a legnehezebb fokozatok egyikével sem. 

Külön érdekesség, hogy a The Forge végigjátszása alatt szinte semmit (!) nem kell majd harcolnunk, leszámítva pár farkast, –aminek annyira nem örültünk, hiszen így búcsút inthettünk a jóféle lesből történő támadásoknak és az adrenalindús tűzharcoknak. Ami még ugyancsak probléma, hogy a DLC gyakorlatilag pár óra leforgása alatt végigjátszható, bár az ad némi fűszert hozzá, hogy a sírhelyet online kooperatívban egyik barátunkkal/ismerősünkkel is kipucolhatjuk. 


Összességében elmondhatjuk, hogy a The Forge egy nagyon jó kezdés volt a soron következő DLC sorában, amikből ugyebár még 6 darabot fogunk megkapni. Ha pedig azokkal legalább ennyire kellemesen fogunk szórakozni, akkor semmi okunk nem lesz panaszkodni.

TETSZETT A CIKK? KÖVESS MINKET FACEBOOKON!

  

Kövess Minket!