"Keresve sem találhattunk volna jobb időpontot a visszatéréshez"

A One Piece Esports hamvaiból támadt fel, hogy csatlakozzon a Magyar Nemzeti E-sport bajnoksághoz.

Kevesebb, mint egy hónap van hátra a Magyar Nemzeti E-sport Bajnokság indulásáig, melyet a csapatok már izgatottan várnak. Szeretnénk ezeket a csapatokat kicsit közelebb hozni az olvasókhoz és a majdani nézőkhöz, hiszen több hónapon keresztül ők fognak megmérkőzni előttünk részben a pénznyereményért, részben pedig a mi szórakozásunkért is. A 8 bejutott csapatok egyike a GamerGentlemen volt, akik már kisebb tornákon értek el győzelmeket, de olyan nagy versenyen, mint az MNEB még nem. A One Piece Esports pedig egy több éve létező szervezet, mely végül felkarolta a srácokat és mostantól az ő színeikben fognak versenyezni. Erről a saját Facebook oldalukon számoltak be nemrég.

A csapat felállása itt is változatlan marad, mindössze a háttér változik.


Interjúnk során a szervezet tulajdonosával és egyben menedzserével beszéltünk, Berki Lászlóval.

A One Piece Esports visszatérő szervezetként csatlakozik az MNEB-hez. Miért pont most éledt újra az OP, illetve miért volt ennyire fontos nektek, hogy szerepeljetek az MNEB-en?

Az újjászületés okaihoz nem sorolnám az MNEB-et, sokkal inkább azt mondanám, hogy a szenvedélyemnek engedtem újra, mikor nekifogtam. Természetesen fontos tényező a megjelenés, így keresve sem találhattunk volna jobb időpontot a visszatéréshez, de mindemellett fontos volt számomra egy barát segítsége is. Ő nem más, mint Nolph, akivel a Natios (MEB első szezonjában szereplő csapat még 2016-ból - a szerk.) korszak óta jó baráti kapcsolatot ápolunk

A Gamer Gentlemen csapatával egyeztetek meg, hogy beálltok mögéjük. Kisebb versenyeken már bizonyítottak, de nagyobb eddig eseményen még nem sikerült. Miért pont rájuk esett a választás?

Személyes ismeretség miatt folyamatosan követtem az útjukat, és úgy gondolom, hogy megvan bennük a kellő potenciál ahhoz hogy csatlakozzanak a magyar "elithez". Ehhez egy tökéletes "talaj" a OnePiece, mivel így csak a játékra kell koncentrálniuk.

Mit vártok az MNEB első szezonjától? Itt gondolok arra is, milyen reális célt tűztetek ki magatoknak, illetve milyen hatása lehet a hazai LoL mezőnyre?

Jelenleg elvárásokkal, mint szervezet nem rendelkezünk, természetesen a minél jobb szereplés a cél, de elsősorban úgy gondolom ez az építkezés első téglája még csak. Hatalmas hatást nem várok tőle, mivel a MEB sem hozott szerintem semmilyen fordulatot.

Mit érdemes tudni a mostani felállásról? Terveztek edzőt foglalkoztatni a csapatnál, mekkora hatása lehet egy csapatra?

A mostani felállás kétségtelenül tehetséges játékosokból áll. Azzal, hogy bekerülnek egy fél-profi környezetbe, úgy gondolom nagyobb motivációt kapnak, hogy sokkal többet ki tudjak hozni magukból és meg tudják mutatni a tehetségüket. Igen tervezünk, az edző szerződtetésének a végső stádiumában állunk. Természetesen hatalmas hatása van egy edzőnek a csapatra, ha tudja mit miért tesz, –viszont ehhez fogékonynak és elkötelezettnek kell lennie a játékosoknak is.

Ha meg kéne nevezned egy gyengeséget és egy erősséget a csapat kapcsán, mi lenne az?

Igazából mindkét esetben teljesen ugyanaz a válaszom mégpedig az hogy baráti társaság. Természetesen ennek kétségkívül rengeteg pozitívuma van de nem szabad elhaladni a negatívumok mellett se.

Végezetül, miként terveztek felkészülni az első szezonra?

Természetesen első körben scrimmekkel fog megkezdődni a felkészülés, bootcamp is tervben van, de ez rengeteg tényezőtől függ.

KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS!

Kövess Minket!