Remek csoportkörös kezdés után a rájátszásban csúnyán elhasalt a HellRaisers.
Ahogy már láthattátok és olvashattátok is nálunk, a HellRaisers remekül kezdett a SuperNova CS:GO Málta versenyen. Az első nap után rögtön az elődöntőkbe jutottak, így tegnap volt idejük felkészülni a ma délutáni NRG elleni Bo3-ra. Sajnos ez a meccs koránt sem úgy sikerült, ahogy ANGE1-ék eltervezték vagy ahogy a rajongók várták.
Remekül kezdett a HellRaisers Máltán, máris a rájátszásban vannak
Mindkét ellenfelüket könnyedén utasította maga mögé a HellRaisers a SuperNova CS:GO Máltán.
HellRaisers vs. NRG - Overpass
A vétók után az Overpass, Mirage, Inferno hármas lettek mérkőzés pályái –és bár az NRG is erős Overpass-on–, egy egész jó vétónak könyvelhették el ezt a HR szurkolók. Ennek ellenére az NRG kezdett jobban Overpass-on: négy kört is lehoztak mire a HellRaisers pontot tudott tenni a neve mellé. A sikeres HR támadások azonban nem tartatottak sokáig, az amerikaiak védelme betonbiztos volt, a nemrég tagcserén átesett HR pedig alig talált rajta rést, így a félidőt 4-11 eredménnyel zárták a csapatok. 4 kört betámadni talán még pont elég is lehet Overpass-on, az NRG azonban ott folytatta a második játékidőt ahol az elsőt abbahagyta: zsinórban 5 kört betámadtak így nagyon hamar le tudták zárni a mérkőzés első pályáját 4-16-ra.
HellRaisers vs. NRG - Mirage
Ezen a pályán nagyjából mindkét csapat ugyanolyan statisztikákkal rendelkezik, bár ugye a HR az európai mezőnyben játszott az utóbbi 3 hónapban, míg az NRG-nek értelemszerűen amerikai csapatok ellen vannak mérkőzései Mirage-on. Bencééknek megadatott az esély a visszavágásra, megnyerték az első pisztolykört és egészen 4-0-ig tudtak menetelni. Az új metában szinte minden pálya sokkal kiegyenlítettebb lett, –ennek ellenére azért Mirage T oldaláról 7 kört hozni nem rossz, egy erős védelemmel már mehettünk is volna tovább Inferno-ra. Nem véletlen azonban a feltételes mód, az amerikaiak közül Brehze és nathE különösen erős volt ezen a mérkőzés, mind Overpass-on, mind Mirage-on brutális frageket lőttek, az NRG így képes volt támadó oldalról megnyerni a második pályát és ezzel a mérkőzést is. Két kört engedtek csupán a HR-nek a második félidőben, 9-16 lett a végeredmény Mirage-on.
A döntőben így amerikai rangadót láthatunk majd: az NRG és a Liquid fog összecsapni. Utóbbi csapat számára végre itt a lehetőség, hogy megnyerjenek egy LAN-t, –a harmadik helyért zajló küzdelem pedig a HR és a BIG között fog majd eldőlni.
KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS!
Borítókép: HLTV.org