Hirdetés

Mondd meg te, hogy kik legyenek Az Év E-sportolója 2018 díj jelöltjei!

Az idei már az 5. alkalom lesz, hogy megrendezésre kerül Az Év E-sportolója díjátadó Magyarországon, amelyen most is fontos szerepet kap a közösség!

Hirdetés

Néhány évvel ezelőtt a magyar e-sport elért egy olyan szintre, amely sok nagyszerű dolog megalkotását tette lehetővé. Az elmúlt 4-5-6 évben ez a terület erős fejlődésnek indult kis hazánkban is, ami miatt komoly csapatok alakultak, szakemberek jelentek meg és tehetségesebbnél tehetségesebb játékosok bukkantak fel. Ezek a folyamatok segítettek abban, hogy létrejöjjön Magyarország első e-sportolókra szakosodott díja, amely az év sportolója díjakhoz hasonlóan emléket állít a győztes abban az évben produkált munkájának.

A 2019-es már az 5. alkalom lesz, hogy megszervezi az Egymillióan a magyar esportért egyesület Az Év E-sportolója díjátadót, amely természetesen a magyar e-sportolók és szakemberek 2018-ban nyújtott munkáját fogja díjazni. A szervezők idén is arra kérik a közösséget, hogy mondják meg ők (is), kik lehetnek érdemesek erre a díjra. Az eseményre összesen több mint egy tucat kategóriában lehet jelölni a magyar e-sport résztvevőit, egészen pontosan az alábbiakban:

  • Az Év Esportolója FPS játékos
  • Az Év Esportolója MOBA játékos
  • Az Év Esportolója RTS/kártyajátékos
  • Az Év Esportolója Sportjátékok játékos
  • Az Év Esportolója FPS csapat
  • Az Év Esportolója MOBA csapat
  • Az Év Esportolója sportjáték csapat
  • Az Év Esportolója kommentátor
  • Az Év Esportolója menedzser/edző
  • Az Év Esportolója különdíj
  • Az Év Esportolója "év felfedezettje"
  • Az Év Esportolója e-sport médiatartalma/felülete
  • Az Év Esportolója életműdíj

Hogyan zajlik a kiválasztás?

A tisztánlátás és a tévhitek eloszlatásának érdekében beszéljük át, hogy hogyan is néz ki a jelöltek, később pedig a díjazottak kiválasztása.

Először is a jelölteket Ti, vagyis a közösség tagjai adhatjátok meg a kérdőív kitöltésével. Kiemelném, hogy ez nem szavazás, ez JELÖLÉS! Akinek a nevét beírjátok, az bekerül a dobozba. Ezután a felmerült nevek közül egy zárt szakmai csapat kiválasztja azt a három embert, akiket hivatalosan is jelölnek az adott kategória díjára. Minden kategóriában három embert választanak ki.

Végül pedig minden egyes kategóriának a névsora egy olyan válogatott zsűrihez kerül, akik már hosszú évek óta foglalkoznak az e-sporttal, ismerik annak minden rezdülését, és a legfontosabb, hogy a mai napig aktív résztvevői annak valamilyen formában. Természetesen a zsűri döntésébe az a szakember, aki az éppen terítéken lévő kategória jelöltje, NEM SZÓLHAT BELE. A jelöltek értékelése során a zsűri számba veszi az illető személyi fejlődését, a magyar e-sport fejlesztéséért tett törekvéseit és persze azt, hogy a maga területén milyen sikereket ért el.

A díjátadó végső helyszínéről később lesz eredmény, a szervezők nemrég ugyanis megkérdezték a közösséget, hogy építsék-e be a díjátadót egy nagy esemény programtervébe, vagy inkább szervezzenek neki külön estet.

Kérünk, hogy a kérdőív kitöltése előtt olvasd el mindenképp annak tájékoztatóját, és hogy indokold majd meg miért is annak a személynek adnád a díjat, akit jelöltél. Egyrészt nagyban megkönnyíted a zsűri munkáját, másrészt pedig a saját jelölésednek is nagyobb hangsúlyt adsz!

A dokumentum kitöltése február 2-áig lehetséges!

KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

 

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezeket olvastad már ?