Hirdetés

Bucharest Minor: Toronymagas esélyes az OG, mégsem lesz könnyű dolguk

Itt az új év és nem is kellett olyan sokat várni, hogy folytatódjon a Dota Pro Circuit világbajnoki selejtező sorozat. 

Hirdetés

A professzionális mezőny egy része Romániába, jobban mondva Bukarestbe látogat január 9-13. között; itt rendezik ugyanis 2019 első Minor tornáját. A csapatok 500 DPC pontért és 300 ezer dollár összdíjazásért küzdenek, valamint a győztes a Chongqing Major indulási jogát is megkapja.

A mezőnyt 8 együttes alkotja, és külön érdekesség, hogy közülük az eddigi szezonban csak ketten vettek részt DPC eseményen: a Ninjas in Pyjamas és a Gambit Esports. A NiP mostanában nem tudott kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtani: többek között a a WePlay! Winter Madness versenyen a Gambittól is kikapott.

A Bucharest Minor csoportjai:

Az első két helyezettek a felső, míg a további együttesek az alsó-ágon folytathatják. Minden összecsapás BO3, kivétel a finálé, ahol BO5 formátumban küzdenek majd meg. Az A csoport január 9-én, a B csoport összecsapásai január 10-én kerül terítékre.

Az A jelű kvartettben a Gambit Esports volt a legsikeresebb a téli időszakban megrendezett kisebb megmérettetéseken, valamint a selejtezőt is magabiztosan játszották végig, mögöttük talán a Keen Gaming mutatott még hasonló kvalitásokat. A NiP ppd vezetésével bármire képes lehet, és nem szabad elfelejteni az ixmike88 által fémjelzett, bár kissé ismeretlen emberekből álló TEAM TEAM-et sem, akik meglepetést okozhatnak.

A B csoportban, meg valószínűleg a Minorön is, az OG a legnagyobb esélyes. A The International 8 megnyerése óta azonban ez az első DPC rendezvényük, és ne felejtsük el, hogy Ana visszavonult és a helyére hozott Pajkatt is elhagyta már őket, így iLTW-vel vágtak neki Romániának. Képes lesz-e betölteni az űrt a fiatal orosz játékos? Alighanem ez a verseny választ ad a kérdésre. N0tailéknek a győzelmen és a Majorre való kvalifikáción kívül azt hiszem bármilyen más eredmény kudarc lenne. Nem lesz egyszerű a dolguk, szembe kell nézniük az utóbbi időben megerősödött EHOME-al, akik a kínai selejtező második helyén végeztek. A Délkelet-Ázsiából érkezett BOOM ID és a dél-amerikai Playmakers pedig alaposan összekuszálhatja az eseményeket, hiszen sokat nem tudni róluk, és mondhatni az esélytelenek nyugalmával törhetnek borsot a többiek orra alá.

A mérkőzéseket a bukaresti PGL stúdiójában bonyolítják le, tehát a helyszínen nem lesz élő közönség, a szüneteket pedig Jake “SirActionSlacks” Kanner és Lawrence “Malystrx” Phillips alkotásai igyekeznek színesebbé tenni. Az alábbi csatornán tudjátok követni a fejleményeket:

Nézd meg PGL_Dota2 élő videóját a www.twitch.tv weboldalon

KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezeket olvastad már ?