Hiba vagy így tervezték? Sokasodnak a Dota Plussal kalibrálók elégedetlenségei!

Hiba vagy így tervezték? Sokasodnak a Dota Plussal kalibrálók elégedetlenségei!

Történt ugyanis, hogy a harmadik szezon érkeztével másként működik a besoroló mérkőzések után járó MMR pont számítása a Dota Plust használók –és nem használók– esetében.

Az utóbbi napokban a játékosok zöme leginkább egy dologgal van elfoglalva: igyekeznek a lehető legjobb medált megszerezni a harmadik szezon kalibrációs meccsei alatt.

A medálok ugye azért lettek bevezetve, hogy felváltsák az addig mikroszkóppal részletesen vizsgált MMR pontszámot, hiszen az ókortól kezdve tudjuk, minél nagyobb ez az érték, annál nagyobb királyak vagyunk. A Valve az új rendszerből sem hagyta ki, csak kicsit eldugta, de az éles szeműek elől nem lehet semmit sem eltüntetni.

A profilunkon belül az egyéni és a csapatban nyújtott teljesítményünk után összegyűjtött MMR-t is le lehet olvasni. Arra lettek azonban figyelmesek a közösség egyes tagjai, hogy az, aki Dota Plus előfizetéssel a Ranked Roles alatt teljesíti a besorolást kevesebb plusz vagy mínusz pontot kap meccsenként - attól függ persze, hogy nyer vagy veszít. Ez ebben az esetben +-25-öt jelent, míg, aki nem fizetett elő erre a szolgáltatásra, az +-75 MMR-ben részesül a meccs végeredményétől függően.

Készült róla egy teszt is, mely a fentebbi teóriát igazolja:

Emberünk két fiókra is megvásárolta a Dota Plust és végigtolta a 10-10 meccset, majd ezt kapta eredményül:

  • 7 győzelem 3 vereség = +100 MMR (+25+25+25+25+25+25+25-25-25-25=+100)
  • 8 győzelem 2 vereség = +150 MMR (+25+25+25+25+25+25+25+25-25-25= +150)

Plus nélkül (harmadik fiók)

  • 7 győzelem 3 vereség = +300 MMR (+75+75+75+75+75+75+75-75-75-75)

Egyelőre a Valve nem kommentálta a dolgot, viszont egyre több játékos figyel fel erre a jelenségre és azt szeretnék, ha fixálnák a rendszert, mert nem tartják fairnek az ekkora különbséget.

KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS!

Kövess Minket!



Gaming - Rocket League-bajnoksággal és többhetes gamer programsorozattal készül a Campona (x)

A videojátékok világa szeptemberben beköltözik a Camponába: a bevásárlóközpont első alkalommal rendez egy majdnem egész hónapon át tartó gamer programsorozatot. A Game of Gamers kampány részeként érkező „Legyél Rocket League Bajnok” esemény nemcsak a videojátékok rajongóinak szól: a szervezők célja, hogy olyan programot hozzanak létre, ahol a gyerekek, a szülők és a nagyszülők is közösen kapcsolódhatnak ki. A hónap során online bajnokságok, a szeptember 19–20-i hétvégén pedig az online döntő és ingyenes családi programok várják az érdeklődőket.

Közvetítések