"Szeretjük szívatni a többieket a jó öreg magyar humorral" - Blas interjú

A Németországban élő magyar játékos visszakerült a PENTA-hoz, és a legnagyobb pénzdíjazású R6 versenyén bizonyíthat először.

Kővári Balázs –vagy ismertebb nevén Blas– jelenleg 24 éves és a Pro League-ben szereplő háromszoros bajnok PENTA Sports csapatának játékosa. A Győrből származó fiatalember Németországban él egy ideje, és rengeteg időt szán e-sportolói karrierjére, hiszen most is éppen egy edzőtáborban készül a Six Invitational 2019-re. Korábban tagja volt már a PL egyik –ha nem a legsikeresebb– szervezetének, akkor azonban edzőként vett részt a munkálatokban. Tapasztalatból nincs hiány, ugyanis régebb óta játszik a profi közegben és olyan eseményekre is kijutott, mint a Six Major Paris 2018 vagy a DreamHack Valencia 2018. Most egy másik magyar játékossal küzdhet együtt a Six Invitational 2019-es tornán, a csoportjukban pedig olyan ellenfelekkel kerülnek szembe, mint az EG, PET Nora-Rengo és a LeStream Esport. Megkérdeztük mit gondol a versenyről, a felkészülésről, a 4. szezonról és még az MNEB-ről is:

1. A Liquipedia oldala szerint megfordultál 1-2 csapatban és korábban is játszottál már a PENTA Sportsban. Hogyan sikerült a legmagasabb szintre eljutnod, illetve milyen érzés visszatérni egy ekkora csapathoz? Ez amolyan második esély?

"Ez egy hosszú történet. Anno mikor elkezdtem játszani (year 2 season 1) már bennem volt az, hogy ebben a játékban megpróbálok elérni valamit. CS:GO-ban elég magas szinten tudtam játszani, de Magyarországon valahogy elérhetetlennek tűnt, hogy egy játékkal komolyabban foglalkozzak. Pár hónappal rá, hogy elkezdtem Siege-et, 1-2 csapat után sikerült bejutni az akkori myRevenge (jelenleg MockIT ) néven futó német együttesbe, akikkel az első Pro League matchet játszottam volna. De mielőtt ez megtörtént volna, az akkori Penta (jelenleg G2) coachot keresett és mivel jóba voltam velük, meg hát a szervezet szintje is csábító volt, így átigazoltam hozzájuk. A többi ezután már ismert. (ENCE stb)."

Képtalálat a következőre: „r6 penta sports blas”

2. Itt ugye együtt játszhatsz honfitársaddal SirBossal, milyen érzés mellette és vele harcolni a címekért?

"Én igazából viccesnek találom, hogy így alakult, és a két magyar játékos egy csapaton belül landolt. Jól kijövünk egymással és persze szeretjük szívatni a többieket a jó öreg magyar humorral. És ez az egész egy picit jobban összefogja a magyar közösséget."

3. Az R6 történetének legnagyobb díjazású tornája lesz a SIX Invitational 2019. Tudjátok melyik csoportba kerültetek. A Pro League mellett mekkora motivációt jelent –nyilván sok pénz, de nem csak erre gondolok– egy ilyen verseny, és hogyan készültök fel rá?

"Jelenleg úgy érzem minden rendben lesz a csapattal a tornán, nem gondolom úgy, hogy hátrébb lennénk, mint bármelyik másik csapat a rendezvényen. Remek tapasztalat és persze kiruccanás lesz az egész csapat számára. Felkészülés az jelenleg egy 10 napos bootcampben érvényesül Berlinben."

4. Van olyan csapat, akit mondjuk a döntőig mindenképp elkerülnél, vagy esetleg olyan, aki ellen mindenképpen szeretnél játszani?

"Elkerülendő csapatot nem tudok mondani, viszont olyat, akivel mindenképp szívesen játszanék személy szerint az az Empire illetve a Fnatic lenne."

5. Nyakunkon a negyedik szezon is, de egyelőre még Kaid és Nomad sem bizonyíthatott profi versenyeken az Ubisoft jegelésének következtében. Szerinted mennyire jó operátorok, illetve milyen karakterre lenne még szüksége a játéknak a balansz szempontjából?

"Érdekes lesz a szezon második fele amennyiben Nomadot nem változtatják meg. Jelenleg nem annyira vészes a helyzet, mivel nem igazán van hely a támadó csapatban egy operátornak akinek az igazi és egyetlen erőssége az, hogy egyszerre akár 3 flanket is tud tartani anélkül, hogy ténylegesen energiát fektetne bele. Persze ettől függetlenül egy olyan csapat ellen, akik tipikusan lurk/flank alapon játsszák a védekező felet, roppantul hasznos lesz. Maga az operátor gadget szerintem overpowered. Kaid pedig valószínűleg szituációtól és pályától függő lesz. Egy jó kis Thatcher ban és máris aranyat ér olyan pályákon mint Oregon vagy Club House. Jóval kiegyensúlyozottabb mint Nomad. Clash buff többet fog változtatni a metán, mint Nomad és Kaid szerintem."

6. Hallottál az Magyar Nemzeti E-Sport Bajnokságról (MNEB)? Ha igen, egy ilyen komoly díjazású ligarendszerben lebonyolított bajnokság szerinted mennyire fejlesztheti a magyar játékosokat? Kiket tartasz a legtehetségesebb csapatoknak és milyen végeredményt saccolnál? Közelebb kerülhetnek a nemzetközi elithez néhány szezon múlva ezek az együttesek?

"Hallani hallottam róla, de nem sokat foglalkoztam vele, –főleg mivel nem nagyon volt rá időm. Amennyit láttam belőle az meggyőzőnek tűnt. Azt nem tudom megmondani, hogy egy országon belüli bajnokság mennyire tudja felkészíteni a magyar csapatokat a külföldiek ellen. Hallottam az is, hogy a Rift csapatának sikeres eredményei voltak Challenger League kvalifikáción belül, de sajnos a többi magyar gárdával nem nagyon vagyok tisztában. Ettől függetlenül az biztos, hogy maga az MNEB jót tesz a magyar e-sportnak, remélhetőleg a jövőben még  sikertörténet jön össze a magyar játékosoknak."

KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS!

Kövess Minket!