A világ legvidámabb helyszínén rendezhetik az idei egyik Majort

A világ legvidámabb helyszínén rendezhetik az idei egyik Majort

Meglepő infóval állt elő az Esport Insider, az ő állításuk szerint a Dota 2 élmezőnye Disneylandbe látogat.

Egy nemrég napvilágot látott információ szerint, –mely elsőként egy hirdetésben tűnt fel–, olyan értékesítőt keresnek, aki a Dota 2 Major Paris versenyért is felelős lenne. Eközben az Esport Insider két forrása is megerősítette, hogy a szezon hátralevő részében lévő két Major egyike biztosan Párizsban lesz megtartva. Pontosabban arról szól a fáma, hogy Disneyland adhat otthont a rangos eseménynek, mert egy olyan partnerről is csicseregnek, mint a Mars Media, akik az MDL-t szervezték korábban és sokat tettek már eddig is a Dota közösségért.

Nem ez lenne az első eset, hogy a Disney az e-sportok felé közeledik, korábban ugyanis a cég érdeklődést mutatott az Overwatch League és más játékok iránt. Tavaly a Disney XD adón is leadták az OWL és az Injustice 2 Pro League döntőit is.

Egyelőre nem erősítették meg 100%-ig a fentebb leírtakat, mindössze annyi a biztos, hogy a két fennmaradó Major időpontja az május 2-12. és június 20-30. Ez lenne az első Dota 2 Major a francia fővárosban, és már csak azért is különleges lenne, mert eddig itt leginkább League of Legends versenyeket rendeztek. Ugyan nincs olyan sok nagy francia név a profi mezőnyben, de ha arra gondolunk, hogy Sebastian ‘7ckngMad’ Debs tavaly világbajnok lett, akkor annyira nem is lepődnénk meg, ha Franciaország nagyobb szerepet kapna a Dota 2 életében.

KÖVESS MINKET FACEBOOKON!

Kövess Minket!