Ma utoljára láthatjuk a csapatokat februárban – CS:GO MNEB Esélylatolgatás

Ma utoljára láthatjuk a csapatokat februárban – CS:GO MNEB Esélylatolgatás

Nézzük, hogy az ötödik fordulóban sikerül-e megőriznie veretlenségét a REVOLTE-nak.

Megérkeztünk a CS:GO MNEB ötödik hetéhez, ami után egy nagyobb szünettel folytatódik a verseny március elején. Továbbá ezen a héten –többek között az idei első Major indulása miatt is– csak ma, azaz a keddi napon lesznek mérkőzések 21:00-tól, szám szerint három, ugyanis a Budapest Five nem tud részt venni a PixelFire elleni mérkőzésen, hiszen Aaron egészségügyi okok miatt nem tud pályára lépni. A többiek azonban készen állnak, hogy újabb pontokat zsebeljenek be, nézzük meg, kiknek adódhat meg ez a lehetőség a mi véleményünk szerint.

HoP vs. Nice Gaming (1-0)

A két csapat első összecsapásán magabiztos 16-7-es győzelmet aratott a HoP, szerintünk pedig ez most sem lesz másképp. Igaz, a Nice sokat fejlődött a kezdetek óta, így egy sokkal szorosabb összecsapásra számítunk, de Tigene-ék valószínűleg ezt is behúzzák. A pálya azonban nem a megszokott lesz, hiszen a vétózás után Nuke maradt már csak bent, így itt kell összemérnie erejét a feleknek.

GIWU vs. GAMERZONE.gg (1-0)

tabella ötödik helyén található God Is With Us illetve az őket üldöző GAMERZONE.gg folytatja az estét 21:00-tól. Január 16-án a boco irányította csapat tudott nyerni Mirage-on 16-12-re, –igaz akkor a GAMERZONE még a Tishler-Exsyte párossal játszott. Az új emberekkel kiegészülő GAMERZONE idáig egy győzelemmel és egy vereséggel rendelkezik, és most is azon lesznek, hogy pontokban utolérjék mostani ellenfelüket, ami nem lesz egy könnyű feladat.

REVOLTE vs. JLNY (1-0)

Bár a Jöttünk, láttunk, nyertünk formációja az előző hétet három ponttal zárta, hiszen –kisebb meglepetésként– sikerült megverniük a GIWU csapatát. Most azonban egy jóval keményebb falat lesz a másik oldalon, ugyanis a tabellát hibátlan teljesítménnyel vezető REVOLTE lesz ott. Nyilván iszonyatosan nehéz dolga lesz a FIFI vezette csapatnak, hogyha szokásos formáját hozza a REVOLTE.

A mai meccsek tehát –a megszokottól eltérően– 21:00-tól kezdődnek a jól megszokott csatornán.

Watch live video from esporthuCS on www.twitch.tv

KÖVESS MINKET FACEBOOKON!

Kövess Minket!



Gaming - PS4 – generáció, amely még mindig aktívan formálja a játékipart (x)

Szponzorált cikk Bár a videojáték-ipar dinamikája gyors ütemben halad előre, a Sony PlayStation 4 platformja olyan mérföldkövet jelent, amely még évek múltán is meghatározza a játékkultúrát. A PS4 nemcsak eladási számaiban, hanem tartalmi kínálatában, technológiai stabilitásában és közösségi jelenlétében is kiemelkedő volt – és az is maradt. A konzol mai napig aktív ökoszisztémája lehetővé teszi, hogy játékosok milliói továbbra is magas színvonalon kapcsolódjanak be új vagy klasszikus címekbe – legyen szó kompetitív esport élményekről vagy történetközpontú kampányokról.

Közvetítések