Gránát kill, 1v5, duplák és triplák - íme az R6 MNEB első felének legszebb jelenetei!

Nagy várakozások előzték meg a Magyar Nemzeti E-sport Bajnokság Rainbow Six: Siege első szezonját, és bizony már az első fordulótól kezdve az izgalmak a tetőfokára hágtak.

Nem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy milyen jót tett a bajnokságnak a Team Plague első fordulóbeli győzelme a RIFT Esports ellen. Egyrészt mert megfűszerezte a liga hangulatát a különös győzelem és kiderült, hogy a selejtező győztese és egyben a legesélyesebb együttes is két vállra fektethető. Rep például remekül teljesített azon a mérkőzésen, és a duplája az MNEB egyik legszebb jelenetévé avanzsált. Azóta egyébként már azt is tudjuk, hogy a RIFT keményen visszavágott a vereségért.

A WiLD még nagyobb elánnal startolt és, mint kiderült egyelőre legyőzhetetlenek, ráadásul egyéni teljesítményekben sincs hiány náluk. Az egyik kiválóságuk, H3dsut beállította a PL rekordot (23 kill egy meccsen) és megannyi pompás fraggel örvendeztette meg a közönséget. Nem mehetünk el szó nélkül a bajnokság eddigi egyetlen 1v5 helyzete mellett sem, ami alighanem az MNEB történelemébe végleg beírta Randomguy (IcU) nevét.

A későbbi fordulókban aztán Strike vezetésével a RIFT is felpörgött és felvette a ritmust. A csapat killere parádés fejeseket lőtt és segítségével könnyedén szerezték meg a további 3 pontokat.

Rajtuk kívül a szezon felének legszebb jeleneteiben láthatjuk még wRaTh-ot az IcU-ból, DeeW-et a Plague-ből - akit azóta Robza leváltott -, DogeFather-t (RIFT), Hunp-t (Spirit), de még a WiLD menedzsere, Bone_Daddy is villantott egy no-aim gyilkosságot:

KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS!

Kövess Minket!