Görög csapatot előzött be a Team Liquid egy rekord felállításához

Görög csapatot előzött be a Team Liquid egy rekord felállításához

A stabilitás elengedhetetlen a sikeresség kikövezett útján. Nem minden esetben igaz, hogy ha egy ötös kitart egymás mellett akkor jóval több sikert érhet el, de a profi közegben szerencsére van példa rá, hogy inkább kikecmeregnek a hullámvölgyből saját erejükből, mintsem igazolással oldanák meg.

A Dota 2 történelem könyve 2011 óta sok oldalasra duzzadt már, és ha csak a The International-t vennénk alapul, már akkor is bőven akadna mesélni valója az embernek. A nagyjából 8 év alatt megannyi játékos és csapat tűnt fel, majd tűnt el a horizonton, viszont volt és van is még néhány kitartó ötös, akik nagyszerű eredményeket értek már el és egyelőre eszük ágában sincs megválni egymástól. Erre az egyik legjobb példa jelenleg a Team Liquid. 

213

Egy kimutatásban ugyanis azokat az ötösöket vették górcső alá, akik valamilyen nagy tornán remek eredményt értek el és emellett hosszú időt töltöttek el ugyanannál a szervezetnél. A leghosszabb ideig együtt játszó együttes pedig nem más, mint a Team Liquid. A Liquipedia oldala szerint összeállított kimutatásban jól játszik, hogy a február 27-én közzétett eredmények alapján jó pár nappal meghaladták az előző rekordtartó görög együttes, az Ad Finem teljesítményét.

1. TI7 Győztes: Team Liquid

Képtalálat a következőre: „team liquid ti7 champion”

Matumbaman, Miracle-, MinD_ContRoL, GH, KuroKy

  • Kezdete: 2017. január 2. -> ekkor csatlakozott GH
  • Vége: még együtt van a csapat

756 napja játszanak együtt változtatás nélkül.

2. Boston Major második helyezett: Ad Finem/Mousesports

Kapcsolódó kép

Madara, ThuG, SkyLark, Maybe Next Time, SsaSpartan

  • Kezdete: 2015. december 4.
  • Vége: 2017. december 23.

750 napig küzdöttek vállvetve, és a görögök legnagyobb eredménye kétségkívül a Boston Majorön látott OG elleni finálé. A Mousesports azóta már kivonult a Dota 2 világából.

3. TI2 Győztes: Invictus Gaming

Képtalálat a következőre: „dota 2 ig ti2”

Zhou, Ferrari_430, YYF, ChuaN, Faith

  • Kezdete: 2011 augusztus 26.
  • Vége: 2013 szeptember 4.

740 napig volt az IG Kína és a világ egyik legjobb csapata, mielőtt feloszlott, de a szervezet továbbra is jelen van a játékban.

4. Nanyang Dota 2 Championships Season 2 és ESL One Genting 2018 győztes: Newbee

Képtalálat a következőre: „dota 2 newbee esl one genting 2018”

Moogy, Sccc, Kpii, Kaka, Faith

  • Kezdet: 2016. szeptember 17.
  • Vége: 2018. július 7.

720 nappal ők már nem fértek fel a képzeletbeli dobogóra.

5. DreamHack Winter 2012 és MLG T.K.O. Europe győztes: Fnatic

Képtalálat a következőre: „dota 2 fnatic dreamhack 2012”

Era, H4nn1, Trixi, n0tail, Fly

Kezdet: 2012. szeptember 3.
Vége: 2014 augusztus 20.

716 napot töltött együtt a Fnaticban a Heroes of Newerthből érkező csapat, és akkoriban Európa egyik legjobbjának számítottak.

KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!