Tavalyhoz képest idén 30%-kal többen nézték az Overwatch League nyitóhetét!

Tavalyhoz képest idén 30%-kal többen nézték az Overwatch League nyitóhetét!

A percenkénti átlagnézőszám pedig 14 százalékkal emelkedett a Blizzard adatai szerint. 

Két héttel ezelőtt kezdődött az Overwatch League második szezonja, ahol már 20 csapat küzd meg egymással az 5 millió dolláros összdíjazásért. Az első etap metájában jelenleg a 3 tankból és 3 supportból álló GOATS felállás dominál, ami miatt sokan kicsit unalmasnak tartják a küzdelmeket. Jelenleg az egyéni skill megnyilvánulása nem feltétlenül annyira látványos, továbbá igencsak ritkán láthatóak a DPS hősök és alig fordul elő például olyan eset, hogy a Philadelphia Fusionös Carpe kiszed 3-4 ellenfelet és clutchol Widowmakerrel. 

A körülmények miatt nem kevés rajongó ad hangot elégedetlenségének és a nagy hangú véleményvezérek előszeretettel példálóznak azzal, hogy az unalmas meta miatt kevesebben is nézik a versenysorozat mérkőzéseit, mint tavaly ilyenkor. Nos, nemrég a Blizzard rácáfolt minderre és az Unikrnnak megerősítették, hogy tavalyhoz képest 30%-kal többen nézték az Overwatch League nyitóhetét az előző évhez képest, az átlagnézőszám pedig 14%-kal nőtt. 

Néhányan most joggal kérdezhetik: De hát a Twitch stream még a 300 ezer nézős peaket sem érte el az első hét során, akkor mégis hogyan nőhettek a nézettségi számok? A válasz tulajdonképpen nagyon egyszerű, ugyanis a mérkőzéseket nem csak a Twitch, hanem az MLG.com, az ESPN és a Disney XD is közvetítette, illetve ne feledkezzünk meg a kínai rajongók platformjáról, a Zhanqi TV-ről és a HUYA-ról sem. 

Érdemes továbbá megemlíteni, hogy a csapatok előszeretettel rendeznek "watchpartykat" is. A Dallas Fuel rendezvényén például 800 fő szurkolt a csapatnak az arlingtoni Esports Stadiumban, a Toronto Defiantnak 500 rajongó szorított a Real Sports Barban, a Washington Justice pedig 400 embert hozott össze a Penn Social sportbárban. Hosszú távon egyébként véleményem szerint ezek az összejövetelek jelentik a versenysorozat sikerességét, –főleg ha a rajongók önszervező módon csinálnak ilyen rendezvényeket, vagy csak összeülnek a haverokkal OWL-t nézni, mintha csak mondjuk focimeccsről lenne szó. 

Ti egyébként részt vennétek egy Budapesti Overwatch League watchpartyn? 

KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS!

Kövess Minket!