Kiegyensúlyozott pályák, az operátorok közül 4 viszont kiemelkedett a Six Invitational-on!

Időbe telik, de egy ilyen Major után sosem maradunk részletes kimutatás nélkül. Azt láthatjuk, hogy négy operátor túlságosan is népszerű és jól használható volt az egy hét alatt.

Egy ideje már véget ért a Rainbow Six: Siege legnagyobb versenye, a Six Invitational, de az egyik legérdekesebb info még csak nem rég érkezett. Ebben a statisztikában megnézhetjük, hogy mi a helyzet a pályákkal, az operátorokkal és a játékosok mutatóival.

A mapok számait elnézve úgy tűnik, hogy nagyon rendben van a jelenlegi meta. Bank, Border, Club House és Coastline is tizenegyszer szerepelt, de Villa, Oregon sem panaszkodhat, és a leghátul végzett Consulate sem pityereghet. A százalékok a védekezők győzelmi arányát jelentik a különböző helységek szerint. A két végletet azért megemlíteném, a legkönnyebb dolga a védőknek Club House-on volt, ha a Churs/Arsenalt választották (77.7%), míg a legnehezebb szintén ezen a pályán, csak a Bar/Stock esetében volt (33.3%).

Az operátoroknál szintén azt lehet mondani, hogy nagy a diverzitás. Több karakternél is észrevehető, hogy legalább a mérkőzések egynegyedében jelen volt. Az nem meglepetés, hogy Tachanka nem kapott semmilyen szerepet, és talán Fuze mellőzése is várható volt. A védőknél Jägert és Smoke-ot a párharcok több, mint 70%-ban hozták el, de Maestrot és Lesiont is előszeretettel építették be a defenzív taktikába. A remek gadgetek mellett a fegyvereik is nagyon hasznosnak bizonyulnak, de ez már a verseny előtt is nagyjából így volt.

A támadóknál Ash és Thermite vitte magasan a prímet. Ash többek között a torna MVP-jének, Kantonak is az egyik kedvence és legtöbbet használt karaktere volt. Sokan megijedtek, mikor az utolsó patchben elvették az R4-C-ről az ACOG-ot, de ez nem valószínű, hogy annyival visszaveti majd az operátort. Akitől még sűrűn igyekeztek megszabadulni a pick&ban phase alatt a játékosok az Glaz. Erre már elvileg érkezik az Ubisoft megoldása, bár várjuk ki a végét mi sül ki belőle. Az biztos, hogy Glaz helyzete komplikáltabb lesz a jövőben.

A végén pedig néhány szó a játékosokról:

Kanto MVP címe mellett még érdemes megemlíteni három úriember nevét.

  • Bosco hozta le a legtöbb Clutch szituációt a versenyen: 7-szer
  • Wokka a legjobb Entry frag arányát hozta a 28-12-vel
  • Fabian pedig átlagban minden körben legalább 1-szer ölt

A legjobb táncos viszont Kizoku lett a Nora-Rengoból.

Íme a teljes statisztika:

KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS!

Kövess Minket!