A Blizzard máris megkezdte volna az utalgatást az Overwatch következő pályájára?

A legutóbbi PTR frissítés után több megváltozott Numbani repülőterének terminálja. 

Az Overwatch játékosok számára különösen izgalmasan telt az előző hét, ugyanis a Blizzard hivatalosan is bejelentette az új hőst Baptistet, továbbá számtalan más karaktert és mechanikát érintő változtatást helyeztek el a PTR szerveren. Érdekes módon a frissítés után nem sokkal egy újabb tesztszerver csomag érkezését jelentették be, amiben további hősöket alakítottak át. 

Újabb változásokat jelentettek be a fejlesztők az Overwatch hőseire

Overwatch - Hiába a néhány nappal ezelőtti masszív változtatásdömping, egy kisebb adag ismét úton van!

A megannyi hivatalosan is dokumentált újdonság mellett természetesen a stúdió elhelyezett néhány rejtett változtatást is a PTR-en, az Ice Block például már átlátszó a benne kuporgó Mei számára, illetve a Sombra hack animációja is sokkal látványosabb a célponton, hogy a társak figyelmét még véletlenül se kerülje el. A hős és mechanikai átalakítások mellett egyéb apróbb változtatások is érkeztek és az egyik lelkes játékos, név szerint Karahe kiszúrta, hogy a Doomfist által lezúzott Numbani repülőtér terminálja is máshogy néz ki, mint korábban. Az alábbi képen az 1.34-es frissítés előtti állapotot tekinthetitek meg. 
Alapból ugye King's Row, Volskaya, Hanamura, illetve Temple of Anubis posztereit láthatjuk a váróban, a PTR frissítés után azonban bekerült egy Havana nevű helyszín digitális plakátja. Az alábbi képre kattintva közelebbről is megnézhetitek a változtatást. 
Érdekesség, hogy Baptiste bemutatkozójában az olvasható, hogy "Az emberek megsegítése iránti vágyától vezérelve, Baptiste a katonai felcserek útját választotta és egy időben a Caribbean Coalition speciális egységében szolgált" . A Blizzardot ismerve nem nehéz kitalálni, hogy a kubai főváros poszterének elhelyezése az új hős háttértörténete után biztosan nem véletlen és sokan már neki is álltak spekulálni, hogy a stúdió egy új pálya első utalását tette meg itt. 

Rendszerint a klasszikus 6v6 pályák 3-4 havonta érkeznek a játékba, viszont Paris éppen hogy csak betoppant pár nappal ezelőtt az éles szerverekre, szóval Havana nem feltétlenül érkezhet meg a közeljövőben. A körülmények ellenére sokan mégis arról spekulálnak, hogy az áprilisban esedékes Archives eseményben Baptiste múltjában járunk majd és meglátogatjuk majd a karibi várost is. Jelenleg még merész lenne bármit is kijelenteni, az viszont biztos, hogy a Blizzard semmin sem változtat feleslegesen vagy cél nélkül. 

Ti mit szólnátok egyébként egy karibi témájú Overwatch pályához?

KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS!

 

Galéria

Kövess Minket!