Junkrat bohócnak, Moira pedig tudósnak öltözik a Storm Rising eseménykor!

Előbbi hőskinézet Epicnek, utóbbi viszont már Legendarynak számít. 

Az idei Archives eseményt Storm Rising-nak nevezte el a Blizzard és a csepegtetett információk alapján a karibi térségbe látogathatunk majd el és szemtanúi, illetve részesei lehetünk a Talon és az Overwatch szervezetek konfliktusának. Jó szokásához híven a stúdió el is kezdte bemutatni az eseménnyel érkező hőskinézeteket, melyek közül a Talon Baptiste volt az első a sorban. 

Baptiste kapja az idei Archives esemény első skinjét!

Jövőhét kedden érkezik az idei Archives esemény, melynek témája az Overwatch univerzumának múltja és a karakterek életét nagyban befolyásoló események. A Blizzard előzetesei alapján ezen az éven a karibi térségbe látogatunk majd el a PVE misszió által, ahol megjelenik majd a Talon terrorista szervezet egyik kulcsfigurája, az Omnic Maximilien, továbbá ha minden jól megy, az esemény végeztével kapunk majd egy új pályát is.

Tegnap éjjel megérkezett a második skin is, amit az Xbox hivatalos Twitter oldala fedett fel és Junkrat kap majd. Az alábbiakban megtekinthető hőskinézet Epic-nek számít, tehát 750 érmébe kerül. 

Xbox on Twitter

It's a perfect day for some mayhem. Chase the truth April 16: https://t.co/HZA20qwoZJ https://t.co/RfE4nPqYuS

Nemrég a Blizzard felfedte a következő hőskinézetet is a Scientist Moira személyében, ami legendarynak számít és ha nem esne ki a ládákból, akkor 3000 érmét kell majd rá elköltenünk. A hőskinézetet az alábbi tweetben vehetitek jobban szemügyre. 

Overwatch on Twitter

Science will reveal the truth. Find your element as SCIENTIST MOIRA (Legendary)! Chase the truth: April 16 ???? https://t.co/du08PhhIPT https://t.co/0nqKDND91t

Nektek egyébként hogy tetszik a két legújabb hőskinézet? 

KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS!

 

Kövess Minket!