Nagyra törne a mesterséges intelligencia és megverné a regnáló világbajnokot!

Április 13-án történelmi összecsapásra kerül sor, az OpenAI a TI8 bajnok OG ellen lép pályára.

Az OpenAI - 2015. decemberében indult útjára a projekt - fejlesztése folyamatosan zajlik és a készítők időnként szeretik próbára tenni a féltve őrzött mesterséges intelligenciájukat. Korábban volt már példa rá, hogy különböző e-sportokban összemérte az AI a tudását játékosokkal, és az igazság az, hogy nagyrészt le is győzte őket. Most azonban minden eddiginél nagyobb erőpróba vár a programra - ha szabad így nevezni -, bár akár azt is mondhatnánk, hogy az ellenfele, aki nem mást, mint a regnáló világbajnok OG is felkötheti a gatyáját. Tavaly már azt is megállapították, hogy a szoftver a Dota közösség 99.95%-át legyőzné. Egyébként nem csak felmérni szeretnék milyen szinten áll az AI, de azt is demonstrálnák, hogy a jövőben mire számíthatunk az ember és a mesterséges intelligencia kapcsolatában.


Az OpenAI gondolkozásának szemléltetése egy meccsben

Többször hangsúlyozták már, hogy azért kezdtek a Dota 2-ben fejleszteni, mert remek teszt környezetnek tartják és sokat segíthet az AI feltérképezésében. Az OG ötöse ellen - n0tail, Jerax, Ana, Topson, Ceb - április 13-án szombaton játszik majd az OpenAI. Az alábbi csatornán este 8 óra után a san franciscoi Bay Area-ból ti is követhetitek a mérkőzéseket:

Nézd meg OpenAI élő videóját a www.twitch.tv weboldalon

MONDD EL A VÉLEMÉNYED KOMMENTBEN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!