Nincs meglepetés, a RIFT utazik Győrbe a WiLD ellen!

Nincs meglepetés, a RIFT utazik Győrbe a WiLD ellen!

A Magyar Nemzeti E-sport Bajnokság első szezon rájátszásának utolsó körében, vagyis az online döntőben a RIFT végül két pálya alatt eldöntötte a kérdést, hogy ki utazhat a LAN fináléra. A Team Plague későn ébredt és csak megszorongatni tudta ellenfelét. A RIFT 7:2, 7:5-el legyőzte a Team Plaguet és bejutott a nagy döntőbe.A Magyar Nemzeti E-sport Bajnokság R6 mezőnye a rájátszás végére mindössze három együttesre fogyatkozott. A playoff döntőjében szereplő két csapaton kívül talán a LAN résztvevő WiLD várta a legizgatottabban ezt a mérkőzést. Az alapszakasz második és harmadik helyezettjének párharca papíron parázs összecsapást ígért, de az igazi tűzijáték elmaradt, a RIFT könyörtelenül kiharcolta a továbbjutást már két pálya után:

RIFT 7:2 Plague (Oregon)

Tiltások

  • RIFT: Mira, Thatcher
  • Plague: Nomad, Kaid

A Team Plague elszenvedte szezonbeli legsúlyosabb vereségét az első pályán, bár ugyanilyen eredmény egyszer előfordult velük, mikor március elején a WiLD ellen kaptak ki 7:2-re. Már az elejétől kezdve érződött, hogy a RIFT teljes gőzzel neki akar esni ellenfelének, és Kapcsi remeklésével hozták is szépen a köröket. Hiába volt Reznonál Maestro, és lőtte a legtöbb kill-t, nem tudta felvenni ő sem a versenyt a RIFT játékosaival. Olyannyira ment nekik a szekér, hogy a harmadik körben például egy 3v3 alkalmával a füst okozta kavarodásban Strike két embert is lekéselt. 

Az első félidőt könnyedén nyerték, majd a második játékrészben sem lankadt a lelkesedésük, bár 5-0 után egy kört buktak, viszont ezt követően BanzaJ és w1oza kettőse hozott le egy 2v4 szituációt. Egyszer még tudott szépíteni a pestis, de ez csak halvány árnya volt annak a veszedelemnek, amire a srácok képesek. Az utolsó körben is hiába szedték ki villámgyorsan a Bandittal operáló Strike-ot, a mérkőzés befejezését nem tudták megakadályozni.

RIFT 7:5 Plague (Club House)

Tiltások

  • RIFT: Bandit, Capitao
  • Plague: Maverick, Mira

Itt éledezni látszott az eddig álmoskásan játszó Plague, 0:1 után Fl45H szenzációs 4K-ja meghozta az egyenlítést, ráadásul tette mindezt úgy, hogy már plantelt a Strike és hárman maradtak vele szemben életben. A játékot egy rehost zavartva meg, viszont a folytatásban továbbra is kiegyenlített volt a játék. Az első félidőt a RIFT 4:2-re megnyerte, azonban sikerült ellenfelüknek egalizálni és egészen 6:5-ig dacoltak az elemekkel a játékosok. A 11. körben nagyon belelendültek a fragelésben, és három kill váltás is történt, így 2v2-re redukálódott a játékosok száma. Doge és Kapcsi vs Rezno és Robza nézett farkasszemet egymással, mikor is az utolsó 10 másodpercben pusholnia kellett a Plague duójának, és ezalatt Robza meghalt, viszont Rezno plantelni tudott, majd a két killt is begyűjtötte. A 12. kört emberelőnnyel kezdhette Plague, miután Fl45H kilőtte w1oza-t. Sokáig nem úszta meg ő sem, viszont a társai csak 2 RIFT-est nem tudtak elkapni, Doge és Kapcsi pedig durva revansot vett 2v4-ben, Doge ráadásul végig életben maradt és addig incselkedett Reznoval és Robzával, míg lejárt az idő és a Plague már nem tehetett semmit.

Az MNEB R6 első szezonjának fináléját április 27-én szombaton Győrben rendezik meg, ahol is a WiLD ellenfele a RIFT lesz.


MONDD EL A VÉLEMÉNYED KOMMENTBEN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!