Minden, amit az MNEB offline döntőiről tudni érdemes!

Már csak egy hetet kell várni az MNEB első szezonjának tetőpontjáig, az offline döntőkig!

Tavaly ősszel valami új indult el Magyarországon. Elkezdődtek az MNEB selejtező kupái, összesen öt közismert és közkedvelt e-sport játékban. A játékosok League of Legends-ben, CS:GO-ban, Hearthstone-ban, Rainbow 6 Siege-ben és PUBG-ben mutathatták meg tudásukat, először az osztályozó kupák során.

Több hetes küzdelem után végül LoL-ból, CS:GO-ból és R6S-ből 8-8 csapat, Hearthstone-ból 16 játékost és PUBG-ból 16 db 4 fős gárda jutott be az MNEB első hivatalos szezonjára. Azóta már az alapszakaszokon és persze a rájátszásokon is túl vagyunk, így tényleg nem maradt már más hátra, mint, hogy a döntőkön kiderüljön, kik a legjobbak ezekben a játékokban. Erre április 27-én és 28-án kerül sor, nézzük mindkét nap programját!

Április 27. (LoL, CSGO, R6S)


Jövő hét szombaton az MNEB offline döntője Győrbe látogat, a győri PlayIT Showra, melyet az Olimpiai Sportparkban tartanak. Három játék is lesz terítéken: League of Legends, Counter-Strike: Global Offensive, valamint a Rainbow 6 Siege. A napot reggel 9-kor az R6S nyitja majd, ahol a WiLD és a RIFT Esports néz egymással farkasszemet. Ezt követően jöhet majd a WiLD és a Team Plague összecsapása League of Legends-ben. A színpadi műsört a BP5 és a Salamander küzdelme zárja CS:GO-ban. Minden összecsapás Bo3-as formátumban zajlik, azaz két győztes meccs vagy pálya kell a csapatoknak.

Az MNEB-en kívül viszont lesz egy komplett PlayIT is Győrött, szóval biztosan lesz mivel elütni az időt!

Az MNEB döntőinek azonban ezzel még nincs vége, hiszen másnap, április 28-án, vasárnap folytatódik a móka! A Hearthstone és a PUBG izgalmai azonban már Budapesten lesznek!

Április 28. (Hearthstone, PUBG)

28-án tehát Budapesten folytatódik az MNEB Offline része, mégpedig a budapesti ELTE Lágymányosi Campusának Északi tömbjében, illetve az Esport Universum stúdiójában. Utóbbi helyszínen reggel 10 órától a Hearthstone 4 legjobb játékosa kezdi meg a versenyeket. Cheesehead ellenfele Penhadani lesz, míg a másik ágon Exigo és Hulkenstein csap össze. A két elődöntőt is végigkísérhetjük majd, de természetesen a két győztes megy majd tovább a mindent eldöntő döntőbe. A PUBG délután 1 órától veszi kezdetét az ELTE épületében, és igencsak izgalmas és hosszú menet lesz. Összesen 7 mérkőzésen keresztül küzd a 16 PUBG csapat, a nagyobb tétet itt a magasabb pontszámok adják, így számít az is, amit magukkal hoztak, de ez még bőven felborulhat a döntő során.

Te ott leszel a döntőn?

MONDD EL A VÉLEMÉNYEDET KOMMENTBEN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON!

Kövess Minket!