Az OpenAI 99.4%-ban legyőzte a hétvégén ellenük induló játékosokat!

Az OpenAI 99.4%-ban legyőzte a hétvégén ellenük induló játékosokat!

Regisztráltak, bejutottak és kipróbálhatták magukat az OpenAI ellen. Erről szólt a hétvége, és ugyan megkötések mellett tud még csak játszani a program, de már így is aggasztó, hogy a legtöbb embert simán legyűrik.

Nem is oly rég arról számolhattunk be, hogy az OpenAI két vállra fektette a regnáló világbajnok OG ötösét. Ezek után a fejlesztők nyilvánosan is elérhetővé tették a technológiát, pontosabban bárki kiállhatott ellenük, ha jelentkezett az eseményre a weboldalukon keresztül.

Kétféle mérkőzést játszhatott a nagyérdemű:

  • Competitive (öt játékos vs öt bot)
  • Cooperative (emberek és botok közösen alkottak csapatot)

Összesen 7.257 competitive meccset toltak le, melyből 7.215-öt az OpenAI megnyert. Ez 99.4 százalékos győzelmi arányt jelent, és csak a tisztánlátás végett, a 18.689 vállalkozó kedvű egyénből végül egy maroknyi tudott csak 42 összecsapást behúzni. Azt ne felejtsük el, hogy szigorú szabályok vonatkoztak a csapatokra, hiszen a botoknak egyelőre limitált lehetőségeik vannak. Mindössze 17 hős közül lehetett választani.


Az OpenAI első veresége

A ranglista szerint egy gárda kifejezetten ügyesen teljesített a mesterséges intelligencia ellen, zsinórban tízszer diadalmaskodtak ugyanis. Ez mutatja, hogy van még tanulnivalója az AI-nak. A fejlesztők ennek ellenére elégedettek az eredménnyel, hiszen hosszú utat jártak be a kezdetek óta és a saját magát tanító "alkalmazás" már így is szenzációs szintre jutott el.

Az emberi oldalát mutatja egyébként a videó, hogy nagy energia szabadult fel a játékosokból, mikor végre sikerült felül kerekedniük a számítógépen:

Egy nap viszont az is lehet, hogy nekünk embereknek már nem lesz esélyünk egy világbajnokságon, mert az AI olyan szintre fejlődik, ami nekünk már túl magas. Ti kipróbáltátok/kipróbálnátok magatokat a botok ellen?

MONDD EL A VÉLEMÉNYED KOMMENTBEN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!